A médiatanács eljárást indít a TV2-vel szemben

Apolka, Éden Hotel
Vágólapra másolva!
Elindította a hatósági eljárást a médiatanács az Éden Hotel című műsor miatt "a megalázott, kiszolgáltatott emberek öncélú, sérelmes bemutatásának tilalma, az emberi méltóság vélhető megsértése miatt és a korhatár-besorolás helyességének ellenőrzésére" a TV2 médiaszolgáltatójával szemben - tájékoztatott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága.
Vágólapra másolva!

A médiatanács az Éden Hotel április 24-ei adása miatt folytatott hatósági ellenőrzés alapján indította el az eljárást - olvasható az NMHH közleményében.

Hozzátették: az eljárásra - a hiánypótlási időtartamot és néhány más, a jogszabályokban rögzített ügyintézési részt nem számítva - 40 nap áll rendelkezésre, amely 30 nappal meghosszabbítható.

Nem vitatják

A TV2 múlt szerdai közleményében elismerte hibáját és elnézést kért az Éden Hotel című valóságshow egyik adásában képernyőre kerültek miatt, és kijelentette, hogy kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló jellegű valóságshow-t.

Lesütött szemmel az Éden Hotelben Forrás: TV2

A korábban több civil szervezet, illetve párt által is kifogásolt, szexuális bántalmazásnak minősített jelenettel kapcsolatban azt írták, sem a sorozatot gyártó cég, sem a TV2 kollégái nem jártak el kellő érzékenységgel, amikor a kérdéses helyzetet látták és értékelték.

Ezért a képernyőre kerülő adások technikai és tartalmi ellenőrzéséért felelős kreatív osztály vezetője és a tartalom átvételéért felelős szerkesztője írásbeli figyelmeztetést kapott.