Török Gábor elárulta véleményét a halálbüntetésről

Vágólapra másolva!
Török Gábor szerint nincs köztes álláspont a halálbüntetés kérdésében. A politológus szerint csak színház, amit ennek kapcsán csinál a miniszterelnök. Török Gábor sok más mellett erről a témáról is vitatkozott Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével. 
Vágólapra másolva!

Egyebek mellett a halálbüntetésről is szó volt Mráz Ágoston Sámuel és Török Gábor szokásos páros interjújában, a Heti Válasz e heti számában. A Válasz.hu-ra is felkerült részletből kiderül, hogy a Nézőpont vezetője a vita során azt mondta, a kérdés felvetése kapcsán a Jobbiknak csak durva válaszai vannak, a baloldalnak pedig egyáltalán nincsenek válaszai.

Eldöntendő kérdés

Mráz Ágoston Sámuel a vitapartnere kérdésére hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök középen áll a kérdésben. Török erre úgy reagált:

"Egy eldöntendő, igen-nem kérdésben hogy foglalhatna el köztes pozíciót? Vagy visszaállítjuk a halálbüntetést, vagy nem, harmadik lehetőség nincs.

Ha mindenképpen választanom kellene, magam inkább a halálbüntetés pártján lennék, de a kérdés ilyen komolytalan felvetése nem más, mint színház, bohózat."

Török Gábor egy esetleges szavazás során a halálbüntetés pártján állna Forrás: MTI/Kovács Tamás

Így fogalmazott Orbán

Napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését, mert úgy néz ki, hogy a három csapásnak és a tényleges életfogytiglannak nincs elég visszatartó ereje - ezt mondta nemrégiben újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor Pécsett. A kormányfő kijelentésével a kaposvári trafikgyilkosságra utalt. Ide kattintva elolvashatja a részleteket.