Videón a földön fekvő herbálárusok

herbálárus
Vágólapra másolva!
Herbálárusokra csaptak le a rendőrök a napokban Miskolcon, az Ötödik utcában. Őrizetben vannak, és valószínűleg előzetesbe kerülnek. 
Vágólapra másolva!

Egy 23 és egy 25 éves helyi férfit fogtak el a rendőrök. A férfiak herbált, azaz új pszichoaktív anyagot árultak Miskolcon, az Ötödik utcában.

A lefoglalt drog egy része Forrás: Police.hu

Házkutatást tartottak náluk, ahol készpénzt, kábítószergyanús anyagokat és a kereskedéshez szükséges eszközöket is lefoglaltak.

Elfogásukról egy rövid rendőrségi videó is készült:

Őrizetben vannak, új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítják őket. Kezdeményezik előzetes letartóztatásukat – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Sok a gond a herbállal

A herbál komoly fejtörést okoz a rendőröknek és a toxikológusoknak is. Megtudtuk, hogy – rendőrségi szempontból legalábbis – két féle herbál létezik. Van, amelyik még éppen legális, és van olyan, amelyik forgalmazásáért büntetés jár.

A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a Miskolcon lekapcsolt dílerek az utóbbi kategóriába eső biofüvet árulták.

Gaskó Bertalan azt is elmondta, hogy bizonyos szerekkel azért nem tudnak mit kezdeni, mert még nincsenek rajta a tiltott pszichoaktív anyagokat felsoroló listán.

Könnyű beszerezni

Ha valaki herbált szeretne venni, nincs nehéz dolga. Az Origo munkatársa nem egészen két perc alatt tudott volna rendelni a biofűből. Az ezzel foglalkozó portálok mindegyikén leírják, hogy a szert kizárólag 18 éven felüliek fogyaszthatják, de a rendőrségtől nem kall tartaniuk, mert legális áruként hirdetik a termékeket.