Heisler András marad a Mazsihisz elnöke

Vágólapra másolva!
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a jelenlegi elnököt, Heisler Andrást választotta a szervezet elnökévé vasárnapi tisztújító közgyűlésén.
Vágólapra másolva!

A 116 szavazó közül Heisler Andrásra 78-an voksoltak, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke 37 szavazatot kapott, egy szavazat érvénytelen volt. A másik két jelölt, Feldmájer Péter és Weisz Péter a szavazás előtt visszalépett.

Az asztalnál jobbra Heisler András, a Mazsihisz újraválasztott elnöke Forrás: MTI/Mohai Balázs

Erős. független

Heisler András a szavazás előtt mondott beszédében hangsúlyozta: az általa képviselt stratégia az, hogy a Mazsihisz erős, nagyon öntudatos és független szervezet legyen. Ennek a stratégiának "van hozadéka", hiszen "kemény kiállásuk ellenére" kaptak a kormánytól olyan gesztusokat, amilyeneket korábban nem tudtak volna elképzelni.