Támogató üzenetet kapott Áder János

Vágólapra másolva!
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár támogató üzenetet küldött a magyar köztársasági elnök éghajlati cselekvési felhívásához.
Vágólapra másolva!

"2015 a mindannyiunk számára fenntartható jövő megteremtéséhez szükséges globális cselekvésről kell, hogy szóljon. Magyarország más országokkal együtt lép fel az éghajlatváltozás ellen. Egy olyan megoldáson dolgozik, amelyik az emberiségnek és a bolygónak is biztonságot adó, egyben élhető és virágzó jövőt nyújt. A Párizsban, decemberben a tanácskozásra összeülő kormányok számára történelmi a lehetőség egy tartalmas és minden országra kiterjedő klíma megállapodás elfogadására.

Köszönetemet fejezem ki Áder János köztársasági elnök úrnak azért a vezető szerepért, amivel a magyar Klíma Cselekvést Most (Climate Action Now) kampány élére állt, és internetes aláírásgyűjtésbe kezdett a párizsi siker érdekében. A "Live Earth: Road to Paris" a Föld minden tájáról egyesíti az embereket, felerősíti a hangjukat, és tudatja a világ vezetőivel, hogy az állampolgárok még idén cselekvést várnak tőlük egy klíma-katasztrófának ellenállni képes, alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő érdekében.

Nincsen vesztegetni való időnk, ezt a lehetőséget megragadva csak nyerhetünk!
Arra hívom Magyarország és a Föld minden szegletének lakóját, hogy csatlakozzanak most a Climate Action Now kampányhoz!" - írta Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára.