A fiatal férfiak ötöde elhízott

Vágólapra másolva!
Öt év alatt kilencről húsz százalékra nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán arról beszélt: egyrészt élettani magyarázata van, hogy az életkorral nő a túlsúlyosak és elhízottak aránya. De más okai lehetnek annak, hogy 2009-hez képest a 18-34 év közötti elhízott férfiak aránya 9-ről 20 százalékra nőtt.

Kétszeresére nőttek az ételadagok Forrás: Thinkstock

Nőttek az ételadagok

Martos Éva a mozgásszegény életmódot és a marketing hatását említette, vagyis, hogy az emberek sokszor kis távokra is autóval mennek, illetve, hogy az elmúlt húsz évben másfél-kétszeresére nőttek az ételadagok. Mindez nem egyedi magyar, hanem Európában is általános jelenség.

Minden második ember pluszsúlyt hordoz

Martos Évát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az OÉTI múlt héten publikálta2014-es országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatának eredményeit, amelyek szerint tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete.