Másodfokú riasztás három megyére

Vágólapra másolva!
A heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megye több járására is másodfokú riasztásokat adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtök délután. Emellett az ország nagy részén, köztük Budapesten is elsőfokú riasztások vannak érvényben.
Vágólapra másolva!

Éjfélig heves zivatarok

A csütörtök éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megyében olyan heves zivatarokra kell készülni, amelyeket károkozó szél és nagyméretű jégdarabok is kísérhetnek. Emellett rövid idő alatt akár 50 milliméter eső is hullhat. Ezért ott másodfokú riasztásokat adtak ki. Az ország többi területén mind a heves zivatar, mind a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Nagyméretű jégdarabok is hullhatnak Forrás: olvasói fotó

Csapadékzóna vonul pénteken

Péntek hajnalra délnyugaton megvastagszik a felhőtakaró, intenzív esőzés kezdődik. Napközben a felhő- és csapadékzóna lassan északkelet felé vonul, eközben veszít erejéből, és az északkeleti megyéket csak az esti órákban éri el. A csütörtökön napközben még többfelé erős északnyugati szél estére mindenütt mérséklődik, és pénteken jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél.

Nem lesz zavartalan a napsütés pénteken sem Forrás: Thinkstock

A hőmérséklet éjjel 8–14 fok között változik, de az Északi-középhegység völgyeiben 5 fok is lehet. Pénteken 15–21 fok várható, nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.

Hét végére melegedés

Az országos, középtávú előrejelzés szerint a következő napokban is folytatódik a változékony időjárás. A több-kevesebb napsütés mellett több helyen lehetnek záporok, zivatarok. A hét végére viszont némileg erősödik a nappali felmelegedés is: vasárnap néhol 25 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.