Ő a Népszabadság megbízott főszerkesztője

Nagy N. Péter
Nagy N. Péter, megbízott főszerkesztő, Népszabadság
Vágólapra másolva!
Nagy N. Péter személyében megbízott főszerkesztő irányítja a Népszabadságot, miután lemondott posztjáról Murányi Marcell.
Vágólapra másolva!

19 éve a lapnál

A Mediaworks Zrt. közleménye szerint Nagy N. Péter 1996-ban került a laphoz, volt főmunkatárs, a belpolitikai rovat, majd a Magyarország szekció vezetője, később a publicisztikai és a fórum rovatot szerkesztette. Tavaly szeptember óta a Népszabadság főszerkesztő-helyettese. Korábban újságíróként többek között az Élet és Irodalomnak is dolgozott. Pulitzer-emlékdíjat, Táncsics-díjat és Szabad Sajtó-díjat kapott.

Nagy N. Péter megbízott főszerkesztő, Népszabadság Forrás: Népszabadság / Mediaworks Hungary

Murányi egy baleset miatt távozott

A volt főszerkesztő, Murányi Marcell csütörtökön közleményben jelentette be lemondását. Lépését azzal indokolta, hogy a sajtóból tudta meg: meghalt az a férfi, „aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam”.