Megdöbbentő kijelentést tett Schmuck Andor

Vágólapra másolva!
Mozgalommá alakul a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja. Az új mozgalom legfontosabb célja a hazai közéletben fellelhető náci eszméket vallók felkutatása és bemutatása - jelentette be Schmuck Andor, a párt elnöke. 
Vágólapra másolva!

A Szabadság téri német megszállási emlékmű előtt Schmuck Andor elmondta: szombaton ülésezett a párt V. kongresszusa, ahol a küldöttek a mozgalommá alakulás mellett döntöttek. Mint mondta, azt tapasztalták, hogy amíg a kormány és az ellenzék vitatkozik,

Hozzátette: "21. századi" választ akarnak adni a problémára.

Bemutatják a szélsőségeseket

Világossá akarjuk tenni: nem tűrjük tovább a fehérgalléros nácizmust - jelentette ki a párt elnöke, hozzátéve: a mozgalom bemutatja a választóknak, kik azok, akik kirekesztő, szélsőséges gondolatokat képviselnek, akár egy önkormányzatban, akár az Országgyűlésben, vagy más közhatalmi szervezetben.

Schmuck Andor üldözni fogja a náci eszméket valló politikusokat Fotó: Hámori Zsófia - Origo

Hozzátette: a kongresszus a mozgalommá alakulással kimondta, hogy lemond a közhatalmi ambícióiról, azaz

a jövőben nem indulnak önkormányzati, országgyűlési választáson.

Mint mondta, a mozgalom így kívánja elejét venni annak, hogy a náci eszméket vallók arra hivatkozhassanak, azért támadják őket, hogy megszerezzék az egyes közhatalmi pozíciókat.

Soha többé!

Schmuck Andor elmondta: a mozgalom elnevezése a kongresszus döntése értelmében "Soha többé!" lett, és a szervezési munkák után várhatóan két hét múlva mutatják be részletesen a mozgalmat és azt, hogyan kívánnak fellépni a náci eszméket hirdetők ellen.