Bénák, előre!

2015.05.19. 11:52

Beköti a cipőfűzőjét, leszalad a lépcsőn, felugrik a buszra, átsiet a hídon, és már meg is érkezett. Ha egészséges. Kerekes székkel eljutni, mondjuk, éppen a Rehab Critical Massre már jóval nehezebb. Nekünk érdekes kaland, nekik mindennapi küzdelem. 

Elmenne valahová? Sima ügy, beugrik a kocsiba, tőlem a Clark Ádám tér például 6,4 kilométer, körülbelül negyedóra autóval. Azért pont a Clark, mert szólt egy újságíró fickó, hogy a fotós kollégájával elkísérnének egy kerekes székest a 2. Rehab Critical Massre, azt meg ott rendezik.

Marad a tömegközlekedés

Bármelyik viszonylag aktív kerekes székesről szólhatna ez a történet. Nincsen autód, mert mozgáskorlátozottként nincsen jól fizető állásod. Ha van egyáltalán munkád. Marad a tömegközlekedés. Mi népes csapattal indulunk, mert anyám is itt van, Anti, a segítőm, meg Charlie, a kiskutyám. És a fotós gyerek meg az újságíró.

Aladics Antal, Kiss Péter és Charlie készülődik az útraFotó: Bielik István - Origo

Ha nincsen segítőd, nem létezel. Ha beletesznek a kerekes székbe, akkor már van egy kis mozgástér, a fürdőszobába például ki tudsz evickélni. Tolószéked hajtókarikáját le kellett szerelni, mert csak így fér át az ajtón, de ez a legkevesebb.

Van segítőd, létezel.

Feladja rád a ruhádat, beköti a cipőfűzőt, odahozza a telefont.

Mert indulás előtt telefonálni kell. A BKK ugyan a honlapján és a megállókban is kiírja, hogy mely buszok alacsony padlósak, de ez csak hozzávetőleges. Szóval telefonálsz, vezetékesről ingyen hívod őket, mobilról nem. Tehát a hazaút gyakran pluszköltségeket jelent. A központ munkatársai nem értenek egyet a menetrendet illetően, megy az idő. Amit amúgy is bő marokkal kell mérni, bárhová indulsz, mert nagyon sokat rá kell számolni, hogy időben odaérj.

Amúgy nem érted a menetrendet. Az egyik órában egymás után négy alacsony padlós busz indul, a következő órában egy sem (15/115-ös járat). Neked jó volna, ha meglenne átlagban az óránként kettő. Vidéki barátaid így is irigyelnek, van, ahol nemcsak alacsony padlós, de semmilyen busz nincsen. Otthon, a falumban sem.

Meg tudsz állni a lábadon

Már csak néhány lépcső a külvilágFotó: Bielik István - Origo

A hetediken laksz, száznegyven lépcső választ el a járdától. Ha nem megy a lift, nem mész sehová, vagy órákig ücsörögsz a lépcsőház bejáratánál. Most jön. A liftből kiszállva még nyolc lépcső az utcáig. Kivesznek a kocsiból, szerencsés vagy, mert a korlátba kapaszkodva meg tudsz állni a lábadon, amíg a kocsit leviszi a segítőd.  

Lekéstük, Péternek újból telefonálnia kellFotó: Bielik István - Origo

És azért is szerencsés vagy, mert közel a megálló. Mégis, mire odaérsz, elment a busz. Ha a központban nem tökölnek annyit, akkor minden oké. A következő alacsony padlós busz egy óra múlva jön. Újratervezés. Hétköznapi történet, legutóbb hazafelé jövet több mint egy órát vártál a buszmegállóban. Szerencsére nem esett az eső. Van egy másik járat, igaz, arról át kell szállni egy másikra, de így talán még sikerül odaérni a kezdésre.

Van lift, de nincsen

A széket rögzíteni nincs idő. Kiss Péter és Aladics Antal rutinos utazók. Hátul Péter édesanyja, RozikaFotó: Bielik István - Origo

Az új busz a hídról indul. A hídra van ugyan lift, de azzal csak a villamos érhető el, a busz nem. Kerülő úton tolják a székemet. Ideges séta, nehogy lekéssük a buszt. Megérkezünk, a BKK okostelefonos applikációja szerint lekéstük, és nem alacsony padlós volt. Káromkodni kezdenék, de ekkor beáll egy busz a megállóba. Alacsony padlós.

Alighogy feltol a segítő, a sofőr már indul is. Nincs idő bekapcsolni a biztonsági övet. Nyeklesz-nyaklasz, szerencsére a segítőd megfog. Az utasok furcsán néznek rád. Megszoktad. Azt hiszik, ha valaki tolókocsiban ül, akkor már hülye is. Én informatikus vagyok.

Elérhetetlen magasságban

A rokkant-leszállásjelző nem működik. Szerencsére van segítőd, ő megnyom egy másik gombot, ami számodra elérhetetlen magasságban van. Leszálláskor tolatva lenne jó legurítani a széket, de nincs hely megfordulni. Ha nem lennétek rutinosak, akár ki is borulhatnál. Rutinosak vagytok.

A második buszon minden ugyanígy megy, és ott sem működik a gomb. Aztán szerencsésen megérkeztek. Közel laktok, egy óra alatt megtettétek a távot.

Kérdezi az újságíró srác, miért nem elektromos kocsival közlekedek, így egyedül is tudnék a városban jönni-menni. Egy elektromos kocsi kilencven kiló. Nincsen rajta fogás, otthon két ember sem tudná levinni a lépcsőn. Jó volna akadálymentes családi házban lakni, de nekünk nincsen arra pénzünk. Csak erre a panelra, ezt is béreljük. Mert a kis falumban nincsen munka. Legalábbis nekem nincsen.

Életünk végéig sírjunk?

Kiss Péter és egy régi barátFotó: Bielik István - Origo

A téren megannyi sorstárs, köztük több ismerős a Pető Intézetből, ahová iskolába jártál. Itt van egy régi barát is, aki nem tud beszélni, de rögzítve van a tolószékére egy tábla, ha valamit mondani akar, rámutat egy szóra. Én a beszédét is értem, sok évet lehúztunk egymás mellett. Anyám fejcsóválva magyaráz az újságíró fickónak, azt mondja, ahogy öregszünk – 39 éves vagyok –, úgy lustulunk el, romlik az állapotunk. Mert nem mozgunk eleget. És hogy

hálát ad Istennek, hogy legalább ilyen állapotban vagyok.

Kiss Csaba ötletgazda és Kiss Péter. NévrokonokFotó: Bielik István - Origo

Az újságíró fószer szerint ez egy jókedvű tavaszi piknik, ő meglepődött azon, mennyire vidám itt mindenki. Miért, életünk végéig sírjunk? A Rehab Critical Mass közös felvonulás a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javításáért. A rendezvényre mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott embereket, valamint a velük szimpatizáló ép barátaikat, ismerőseiket, szövetségeseiket várták a szervezők.

Mindenki képes, csak másként

Azt ünnepeljük közösen, hogy "mindenki képes, csak másként”, és egyúttal felhívjuk az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, amelyek haladéktalan megoldást igényelnek.

Családias közegFotó: Bielik István - Origo

A családi közeg például nagyon fontos, mert bármi sokkal jobb lehet annál, mint intézetben felnőni. Azért vagyunk itt, hogy tudják rólunk, fogyatékossággal élőkről, hogy létezünk. Konkrét javaslataink is vannak, például hogy az ápolási díj, amit ha jól tudom, megszüntetnek, legyen egy teljes fizetésnek megfelelő összeg.

Akik a mozgássérültek közül aktívan élnek, azoknak legyen könnyebb a közlekedés, a munkába járás, a munkahelyeken pedig tekintsenek minket egyenrangú félnek. De van itt még ezer téma: akadálymentesítés, integráció, integrált oktatás, rehabilitáció, támogató szolgálat kibővítése, satöbbi.

Ráírhatta a vágyait

Közben a színpadra tolják Kiss Csabát, a rendezvény ötletgazdáját – szintén kerekes székes –, aki elindítja az Erzsébet térre tartó menetet: Bénák, előre!

Lufikat eresztünk a szélbeFotó: Bielik István - Origo

Aztán keréken vagy lábakon, de velem együtt te is ballagsz, megyünk át a Lánchídon, a menet megáll középen, lufikat eresztünk a szélbe. Aki akarta, ráírhatta a vágyait vagy a panaszait. Közben Charlie kutya elfárad, felkéredzkedik az ölembe. Tizenegy hónapos, azt mondta egy szakember, olyan ügyes, hogy akár segítő kutya is lehet belőle. Meglátjuk.

Egyelőre azzal segít, hogy van. Az újságíró gyerek hülyeségeket kérdez. Például, hogy miért lett Charlie neve Charlie. Azért, mert azt olvastam, hogy a kutyák jól figyelnek a csé hangra. És tényleg, amikor kimondom a csét, a kutya odakapja a fejét. Jót nevetünk. Nem Charlie-n, az újságírón.

Nem gondolta volna

Aztán átérünk az Erzsébet térre, lesz itt mindenféle kulturális program. Előtte felolvassák a petíciónkat, aztán nem bicikliket emelünk a magasba, mint a bringás Critical Massen, hanem a karjainkat (ha tudjuk). Az újságíró ipse erre csak azt mondja: de szép! Közben egyébként elkalandozott, és az akadálymentesített vécéknél trécselt néhány taggal. Azt mondja, nem gondolta volna, hogy az étkezés, ivás is külön feladat, ha egy mozgássérült ember elmegy otthonról. Mert az ember nem tud csak úgy elszaladni a vécére, ha szükségét érzi. És hogy ezért sokan inkább nem iszunk, nem eszünk napközben.

A rendőrök szerint 4-5 ezren lehettünkFotó: Bielik István - Origo

Kiss Csaba megint szót kap, ezt mondja: „Nem szeretem fényezni magam, de tudtam és reméltem, hogy kétszer annyian leszünk, mint tavaly. Elmondhatom, hogy ennyi bénát egy kupacban nem láttam még!”

Jót röhögünk, aztán mennünk kell, kikísérjük anyámat a vonathoz. Onnan még visszajövünk, hogy zárásig együtt bulizzunk.

 

Köszönjük Kiss Péternek, Aladics Antalnak és Kiss Istvánnénak, hogy elkísérhettük őket. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK