Önkéntesen lesz választható a családi csődvédelem

Vágólapra másolva!
A családi csődvédelem önkéntesen lesz választható, az eljárásra a hitelezők senkit nem kötelezhetnek majd - jelentette ki Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
Vágólapra másolva!

A KDNP törvényjavaslata alapján két lépcsőben kívánják bevezetni az intézkedést. Idén ősztől azok a családok választhatnák a csődvédelmet, amelyek kritikus helyzetben vannak, netán az ingatlanjukat már kijelölték végrehajtásra. Jövő ősztől pedig valamennyi adós - tette hozzá.

Leginkább azoknak jelent segítséget a rendszer, akik ugyan rendelkeznek valamekkora pénzügyi teljesítőképességgel, ám az adósság mértéke meghaladja azt.

Törlesztési terv

Amennyiben az adós a csődvédelmet választja, akkor első körben önállóan tárgyalhat a hitelezőkkel egy egyezség érdekében. Ha viszont nem jön létre megállapodás, a bíróság határozhat meg az adós számára egy ötéves törlesztési tervet.

A folyamat eredményezheti az adósság egy részének elengedését is - fűzte hozzá a politikus.Az intézkedés jó a hitelezőknek is, mert a törlesztés felügyelet mellett történik és nem kényszerülnek követelésük értékesítésére - mondta Rétvári Bence.

A KDNP a tervek szerint a hét közepén terjeszti az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát és az előterjesztésről várhatóan még a tavaszi ülésszakban döntés születik.