Az őröknek kellett lefogniuk a bíróságon őrjöngő férfit

Vágólapra másolva!
Hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat az ügyészség egy börtönből tárgyalásra szállított férfi ellen, aki a bíróságon neki akart támadni a bírónak, majd a fegyőrökkel is dulakodott, akik csak a földre teperve tudták megfékezni - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.
Vágólapra másolva!

A más ügyben elítélt, éppen jogerős szabadságvesztését töltő 36 éves vádlott ellen 2014 szeptemberében rablás miatt folyt tárgyalás a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahová a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből szállították.

A szép szó nem használt

A tárgyalást vezető bírónak a férfit kétszer is rendre kellett utasítania a magatartása miatt, de a figyelmeztetésnek nem volt foganatja. Amikor a bíró az igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt ismertette, a vádlott ismét indulatba jött, hangosan kiabálni, szitkozódni kezdett, ezért a bíró ki akarta vezettetni a tárgyalóteremből.

Megbilincselve támadt

A büntetés-végrehajtási őr a vádlottat megbilincselve, vezetőszáron kísérte ki, a férfi azonban az ajtóban dulakodni kezdett vele, a felszólításoknak nem engedelmeskedett. Megbilincselt kezével hadonászva megsebesítette a fegyőr kezét, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vádlott ezután

visszafordult, és szitkozódva, fenyegetőzve elindult a bíró és az ülnökök felé,

ezért az őr testi kényszer alkalmazásával a földre vitte, és csak társával közösen tudta megfékezni a dühöngő, csapkodó, rugdalózó férfit.

Újabb vádemelés

A többszörös visszaesőnek minősülő férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.