A lengyel elnökjelöltek befogadnák a szíriai menekülteket

Vágólapra másolva!
Andrzej Duda ellenzéki jelölt és a második államfői mandátumért induló Bronislaw Komorowski egyaránt támogatja a szíriai menekültek befogadását – ilyen értelemben nyilatkozott az elnöki székért versenybe induló két politikus a TVN lengyel kereskedelmi televízióban csütörtök este rendezett vitában.
Vágólapra másolva!

Duda és Komorowski a lengyelországi elnökválasztás vasárnap esedékes második fordulója előtt mérte össze erejét a tévékamerák előtt.

Andrzej Duda a bal szélen Forrás: AFP/Janek Skarzynski

Duda kifejtette: a szíriai keresztények helyzete élet-halál kérdése, az ottani menekültek kulturálisan közel állnak a lengyelekhez. "Segítenünk kellene rajtuk" – jelentette ki. "A szíriai keresztények problémája hallatlanul súlyos, Lengyelországnak a hivatalos eljárások alapján kell befogadnia őket" – jelentette ki Komorowski.

Bronislaw Komorowski nagy meglepetésre csak a második helyen végzett az első fordulóban Forrás: AFP/Janek Skarzynski

A lengyel elnökválasztás május 10-i, első körében semmi sem dőlt el. A voksolás meglepetéseket hozott: a biztos győztesnek kikiáltott, második elnöki mandátumáért induló Bronislaw Komorowski csak a második helyen végzett az esélytelennek elkönyvelt Andrzej Duda mögött.