Kötelező lesz a holokausztról tanulni a Pázmányon

Vágólapra másolva!
Kötelező tárgyként tanulnak a holokausztról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói szeptembertől - jelentette be Szuromi Szabolcs, az egyetem rektora kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

Csak így kapnak diplomát

Szuromi Szabolcs kiemelte: a holokauszt és emlékezete című tárgy a "bevezetés a katolikus hit rendszerébe" kurzus mellett, az alapozó közismereti tárgyak között kap helyet, és a PPKE valamennyi karán bármilyen képzésen tanulmányokat folytató hallgatóknak a diploma megszerzésének előfeltétele lesz.

Pázmány Péter jezsuita hittudós, bíboros és esztergomi érsek, az intézmény névadója Forrás: Wikipedia

Antiszemitizmus és hit

A PPKE rektorának ismertetése szerint a kurzus tartalmát a Tel-Avivi Egyetem két professzora, Dina Porat és Raphael Vago dolgozta ki "szem előtt tartva a magyar sajátosságokat". Szuromi Szabolcs kitért arra is, hogy az elmúlt években a Magyar Katolikus Püspöki Kar "prominens személyiségei" többször elmondták, hogy az antiszemitizmus semmilyen formája nem egyeztethető össze a katolikus hittel.