Isten súgta, hogy lopja el a keresztet

2015.06.01. 14:52

Előzetesbe került Tárkány vallási fanatikusa, aki baltával esett a Jézus-szobornak, de korábban keresztet is lopott.

Baltával rongált meg egy Jézus-szobrot egy 22 éves tárkányi férfi, tombolását a helyszínre érkező polgárőrök fékezték meg. Az eset május 29-én történt, a rongáló hétfőn előzetesbe került.

A más keresztjét vitte

A gyors eljárásban közrejátszott az is, hogy a férfinak nem ez volt az első akciója.

Május 16-án szintén a polgárőrök kapták el, akkor egy fakereszttel sétált a falu főútján. A feszületet a helyi templom oldaláról törte le, ehhez pedig szét kellett feszítenie a keresztet védő rácsokat is.

Mikor számon kérték, a zavart fiatal azt mondta:

Isten utasította, hogy vegye el a keresztet

A rongálót a Komáromi Rendőrkapitányságra vitték, letartóztatásáról a helyi járásbíróság döntött.