Ismét választanak Tapolcán

Tapolca 0603
Tapolcán is újra az urnákhoz kell járulni
Vágólapra másolva!
Két egyéni önkormányzati választókerületben is szavaznak majd Tapolcán augusztus 30-án. Az időközi választást az országgyűlési képviselőnek választott, jobbikos Rig Lajos és Dobó Zoltán polgármester lemondása miatt tartják majd. Áprilisban és tavaly októberben is a radikális párt győzött.
Vágólapra másolva!

Rig Lajosnak, a Jobbik országgyűlési képviselőjének és Dobó Zoltánnak, Tapolca polgármesterének a lemondása miatt augusztus 30-án két tapolcai egyéni választókerületben tartanak időközi választást. Rig Lajost áprilisban választották országgyűlési képviselőnek, ezért - összeférhetetlenség miatt - le kellett mondania az 5-ös számú körzetben megszerzett helyi mandátumáról.

Rig Lajos áprilisban megszerezte a Jobbik első egyéni országyűlési mandátumát Fotó: Polyák Attila - Origo

A Jobbiknak áll a zászló

Dobó Zoltán a 3-as körzetben győzött tavaly októberben. Most azért dönthetett a lemondás mellett, hogy megerősítse a radikális párt helyzetét a közgyűlésben. Ha mindkét mandátumot meg tudja tartani a Jobbik, akkor a polgármesterrel együtt 5 szavazatuk lesz a 11 fős közgyűlésben. A Fidesz sikere esetén a kormánypártnak közel kétharmados többsége lenne a településen. Az áprilisi voksolás alapján a Jobbiknak áll a zászló, mivel akkor az összes tapolcai szavazókörben elsöprő fölénnyel verték meg a Fideszt és a baloldalt is.

A tapolcai országgyűlési választókerület politikai erőviszonyai április 12-én Forrás: Origo

Kifelé pattant a labda

Április 12-én Veszprém megye 3-as számú országgyűlési választókerületében, Ajkán, Tapolcán és még 58 településen azért tartottak időközi választást, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

Urnazárás után gyorsan érkeztek az eredmények, a Jobbik hamar átvette a vezetést, és megszerezte első egyéni képviselői mandátumát. Orbán Viktor miniszterelnök nem a Fidesz vereségéről, hanem a vörösiszapról beszélt az ajkai tévében, a Facebookon viszont értékelte a kormánypártok újabb fiaskóját: a kapufáról kifelé pattant a labda. A baloldal örült, hogy a Jobbik legyőzte a Fideszt, az MSZP-s Gőgös Zoltán azt mondta, a jövőben mozgalmibb kampányokat vár a pártjától.

Tóbiás József nem örülhetett a tapolcai eredményeknek Fotó: Polyák Attila - Origo

Megkopott Orbán varázsa

Jókor jött pofon a mostani választási eredmény a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is – értékelte az Origónak akkor az időközi voksolás végeredményét Kiszelly Zoltán. A politológus szerint a győzelem felhajtóereje kitarthat őszig, amit a Jobbik minden bizonnyal megpróbál majd kihasználni. A radikálisok számára óriási eredmény, hogy egyéni körzetet tudtak nyerni, és mostantól a Fidesz első számú kihívójának állíthatják be magukat.

A Jobbik tapolcai győzelme pofon az MSZP-nek, de még nagyobb pofon a Fidesznek, mert azt mutatja, hogy nemcsak Orbán Viktor személyes varázsa, mozgósító ereje kopott meg, de az orbáni centrális erőtér politikája is látványosan megbukott – mondta potálunknak László Róbert, a Political Capital elemzője.

Nem sok szavazatot kapott a Fidesz jelöltje Tapolcán Fotó: Polyák Attila - Origo

Tapolca legutóbb akkor került a hírekbe, amikor megválasztotta főállású alpolgármesternek az MSZP-ből kizárt Lévai Józsefet a jobbikos vezetésű Tapolca város képviselő-testülete. A Fidesz szerint ezzel Jobbik-MSZP-koalíció jött létre.