Daher Pierre: Meg kell állítani őket, mert visszajönnek robbantani

Hajdú János a Fidesz biztonsági főnöke (jobbra), Orbán Viktor, Daher Pierre
Vágólapra másolva!
Pásztor István vajdasági politikus szerint rendben van a kormány bevándorlóellenes kommunikációja, az erdélyi Szőcs Gézát, Orbán Viktor egykori államtitkárát sem zavarják az ellenzék által bírált állami óriásplakátok, a Fidesz volt képviselőjének, a libanoni születésű Daher Pierre-nek pedig még sokkal markánsabb véleménye van a kérdésről, mint a Fidesznek.
Vágólapra másolva!

"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" - így szól az utcákat hamarosan elborító óriásplakát, amellyel az Orbán-kormány a bevándorlókról folyó nemzeti konzultációt kívánja erősíteni a kormány álláspontjának bemutatásával. Másik két üzenetet is el akar juttatni a bevándorlókhoz a kormány. Ezek arra figyelmeztetnek, hogy tartsák tiszteletben az ország törvényeit és a kultúráját. Egy vajdasági magyar politikust, egy egykori bevándorlót, későbbi fideszes képviselőt, és egy erdélyi származású volt államtitkárt kérdeztünk arról, milyennek találják a szövegeket és a kormány bevándorláspolitikáját.

A mondat és a cél is rendben van

Az óriásplakátokon feltűnő mondatok és az Orbán-kormány által elérni kívánt cél is rendben van - mondta az Origo kérdésére a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Pásztor István azért támogatja a magyar kormány szándékát a bevándorlási szabályok nemzeti hatáskörbe vételére és szigorítására, mert "nekünk életszerű tapasztalataink vannak arról, milyen az, ha megrohamoznak egy országot azok, akik máshonnan jönnek, és tudjuk, milyen az, amikor több tízezer ember lep el egy várost."

Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke tavaly, a parlamenti választási kampányban Fotó: Origo

A bő egy éve a parlament előtt szélsőjobboldali tüntetők által leköpdösött Pásztor István szerint tehát "ez a fajta álláspont a kormány részéről érthető és elfogadható". Viszont úgy vélte, a menekültek felé empátiával kell fordulni. Arra a kérdésre, hogy a nemzeti konzultációnak az ellenzék szerint bevándorlóellenes, sugalmazott kérdései, valamint a kioktató stílusú plakátszöveg vajon empátiát sugároz-e, Pásztor azt mondta, "a valódi menekültek felé nyitott a kormány, az ellenzék viszont sem szándékában, sem a probléma vonatkozásában nem kellően kimért és objektív".

Ezek visszajönnek majd robbantani

Egyetért a miniszterelnökkel az előző ciklusban még a Fidesz soraiban országgyűlési képviselőként dolgozó Daher Pierre orvos, kórházigazgató. A libanoni származású Daher Pierre az Origónak azt mondta, nem minden bevándorló olyan ugyanis, mint ő, aki itt tanult, majd elkezdett dolgozni és beilleszkedett. "Itt sajnos nem lehet tudni, kik jönnek Magyarországra, és nehéz különbséget tenni közöttük." Szerinte van rendes bevándorló, meg olyan is, akivel csak a gond van.

Daher Pierre még országgyűlési képviselőként a Parlamentben Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Daher Pierre figyelmeztetett arra, hogy Angliából, Franciaországból olyan bevándorlók lesznek az Iszlám Állam hívei, akik akár sokadik generációs bevándorlóként az adott országban éltek. "Huszonötezren mentek Szíriába, Irakba, és jönnek vissza az Európai Unióba, vagy akár Magyarországra is robbantani." Szerinte ezért nem szabad támogatni ezeket az embereket, és az iszlám térnyerése miatt is aggódik: "Jönnek, iszlám iskolát, iszlám mindenfélét csinálnak, elég már!"

Egy igazi megélhetési bevándorló?

Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában is érintette a bevándorlás témáját, és ismét megélhetési bevándorlókról beszélt. "Egy ország sem szereti, ha hülyének nézik. Értjük, hogy vannak a világnak részei, ahonnét menekülnek emberek, mert veszélyben érzik magukat, de őket nem szabad összekeverni azokkal, akik jobb életre vágynak" - mondta. Görögország, Macedónia, Szerbia, ahol már nincs politikai üldözés, szerinte megfelelő terület lenne azoknak, akik politikai okokból menekülnek el az országukból. Azzal, hogy ezek az emberek mégsem maradnak ott, hanem jönnek tovább nyugatra, gazdasági bevándorlókká válnak: "Mire Magyarországra érkezik, már mind megélhetési bevándorló" - fogalmazott.

Ezen ismérvek alapján Daher Pierre is megélhetési bevándorlónak tűnik, hiszen a Wikipédián elérhető életrajza szerint a libanoni születésű Daher Chakib Pierre anyagi problémák miatt került 1982-ben Budapestre, ahol orvosnak tanult. Hét évvel később végzett a SOTE-n, onnantól a miskolci kórház sebészetén dolgozott. 1996-tól háziorvosként praktizált Szendrőládon. 2000-ben kapta meg a magyar állampolgárságot. 2002-től a helyi képviselő-testület fideszes tagja, 2008-tól az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet igazgatója. A 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz az edelényi választókörzetben indította, mivel a párt korábbi képviselőjét, Molnár Oszkárt kizárták. A körzetet Molnár - egyedüliként az országban - függetlenként megnyerte. Daher Pierre 2010 júniusában mégis bekerült az Országgyűlésbe, az EP-be távozó Pelczné Gáll Ildikó helyére. Ebben a ciklusban viszont már nem tagja a parlamentnek.

Válogatni kell, visszaengedni nem

A volt fideszes politikus egyetért a kormányfővel, és úgy véli, válogatni kell a bevándorlók között, továbbá nem szabad visszaengedni az EU más államaiból Magyarországra visszatoloncolt menekülteket. "Nem engedünk ide 40 ezer embert". Úgy vélte, az egész problémát a franciák, az angolok és az amerikaiak csinálták, ez vezetett a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni párizsi merénylethez is.

Daher Pierre, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje felesége társaságában leadja szavazatát 2014 áprilisában Forrás: MTI/Vajda János

Daher Pierre szerint mindenki Orbán Viktor támadására használja most ezt a kérdést, pedig neki és Magyarországnak nem hiányoznak azok az emberek, akiket szerinte éppen az amerikaiak, a franciák és az angolok üldöztek el a háborújukkal a hazájukból. "Miért ezek az államok akarnak most diktálni Orbán Viktornak?" - kérdezte. "Miért mi fogadjuk be ezeket az embereket, egyék meg ők, amit főztek" - mondta.

Szőcs Géza szerint félreérthető

Biztos, hogy félreérthető a nemzeti konzultációs kampány, és az is biztos, hogy

van szándék rá, hogy félreértsék

- ezt már Szőcs Géza mondta az Origo kérdésére. A Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő nem fejtette ki, miben érthető félre a kormány álláspontja, és kik is akarhatják félreérteni.

Szőcs Géza idén március 15-én, miután átvette a Kossuth-díjat a Parlamentben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szőcs Géza 1996-1998 között az Orbán Viktor évértékelőit rendező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének elnökségi tagja lett, majd 2010-től 2012-ig a második Orbán-kormány Emberierőforrás-minisztériumának kultúráért felelős államtitkára volt. Később a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lett, jelenleg pedig a milánói expó magyar kiállításainak miniszteri biztosa.

A 381 milliós állami kampány

A kormány bevándorlási politikáját hirdető és a nemzeti konzultációt támogató tájékoztató kampány 381 millió forintba kerül majd. Mint arról az Origo beszámolt, ez csak az óriásplakátok és a sajtóban megjelentetett reklámok költsége, maga a mind a nyolcmillió választót bevonó konzultáció 960 millió forintba kerül.

Bevándorlók tüntetése a nemzeti konzultáció ellen - összesen mintegy 1,3 milliárd forintot költ erre a kormány Fotó: Bielik István - Origo