Lopott, csalt, fenyegetett a vásárhelyi zsivány

Hódmezővásárhely, csaló,
Kattan a bilincs a hódmezővásárhelyi zsivány kezén
Vágólapra másolva!
Egy héten belül kétszer is elfogták a 26 éves férfit, aki több hódmezővásárhelyi lakost meglopott, átvert. Volt, akit halálosan megfenyegetett.
Vágólapra másolva!

Speciális rendőrségi egység fogta el csütörtökön azt a bűnözőt, aki az utóbbi hónapokban több hódmezővásárhelyi lakost is megkárosított.

Kellett a fülbevaló

A kigyúrt, tetovált férfi a legváltozatosabb módszerekkel jutott pénzhez: hol leendő lakásvásárlónak adta ki magát, és így lopott aranygyűrűt az ingatlan tulajdonosától, máskor zárcsere közben vett el 10 ezer forintot a megrendelő szekrényéből. Ráadásul utóbbi esetben be is csapta a hiszékeny vevőt:

kölcsönkérte a nő arany fülbevalóját

mondván, lányával szeretné felpróbáltatni. Persze, az ékszert nem hozta vissza.

Kétszer is próbálkozott

A gyanúsított bevetette a tűzifás trükköt is: tüzelőt ígért, ezzel 60 ezer forintot csalt ki egy idős sértettől.

Kattan a bilincs a hódmezővásárhelyi zsivány kezén Forrás: Police.hu

Később ismét próbálkozott, ekkor 40 ezer forintot kért a becsapott asszonytól, de a nő lánya egyszerűen elzavarta.

Másodjára sikerült

Az ügy érdekessége, hogy a rendőrök

egy héten belül kétszer is elfogták a vásárhelyi bűnözőt

először május 29-én kapták el, amikor hamis hangfelvételt akart eladni bizonyítékként, egy betörés kapcsán. Az ügyben eljárás indult, de a férfi ekkor még szabadlábon védekezhetett.

Június elején viszont halálosan megfenyegette egyik hozzátartozóját, ezután csaptak le rá a hódmezővásárhelyi nyomozók, egy csongrádi bevetési egység támogatásával.

Volt pár betörés is

Mint kiderült, a gyanúsított rovásán van még több helyi betörés is, garázsokat és telephelyeket rámolt ki, főként műszaki cikkeket zsákmányolva.

A több rendbeli csalással, lopással és zaklatással gyanúsított férfit őrizetbe vették, hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.