A vállalkozók negyede nem fizetett kamarai tagdíjat

Vágólapra másolva!
A vállalkozói szféra negyede még nem fizette be az idei ötezer forintos kamarai hozzájárulást, noha a határidő március végén lejárt.
Vágólapra másolva!

Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a Napi Gazdaság című lapnak elmondta, előfordulhat, hogy valamelyik vállalkozás az elmúlt hetekben befizetett ugyan ötezer forintot, de a nyilvántartás erre az évre mégis hiányt mutat.

Ötezer forintot hajthat be a NAV Fotó: Origo

Ennek oka a könyvelés sajátosságaiban keresendő. Ha ugyanis valamely gazdasági szereplő tavaly vagy korábban elfeledkezett a hozzájárulásról, a mostani átutalását a korábbi kötelezettség teljesítéseként számolják el.

Arról, hogy mi történik azokkal, akik elmulasztották a befizetést, ebben a cikkünkben olvashat.