Ezek a szakok biztosan megszűnnek

felsőoktatási keretszámok, pályakezdő, friss diplomás, diplomaosztó a Közép-európai Egyetem (CEU) tanévzáró ünnepségén a Művészetek Palotájában
Vágólapra másolva!
Harminchét jelenlegi mesterszak és két osztatlan képzés a 2016/2017-es tanévben biztosan nem indul a felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzéke szerint. 
Vágólapra másolva!

Palkovics László felsőoktatási államtitkár május 8-án jelentette be, hogy elkészült a felsőoktatási törvény módosítása.

Az Eduline.hu a keddi Magyar Közlönyben bejelentett változásokra hivatkozva szedte össze, mely szakokat érintik a felsőoktatásban szerezhető képesítéseket érintő, az új képesítések felvételéről szóló kormányrendelet nyomán életbe lépő változások.

Megszűnő szakok

Mint írják, az

agrárterületen megszűnik az erdőmérnöki mesterképzés,

de osztatlan képzésként megmarad. Az agrármérnöki mesterképzés helyett osztatlan agrármérnöki szak indul 2016-tól: ez utóbbit olyan egyetem indíthatja, amelynek a kínálatában eddig szerepelt a mezőgazdasági mérnöki, az állattenyésztő mérnöki, a növénytermesztő mérnöki, a környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak és az agrármérnöki mesterképzési szak is.

Lőttek a birtokrendező mérnöki, díszkertészeti mérnöki, illetve a szakigazgatás-szervező és informatikus agrármérnöki mesterszakoknak is.

Új képzés lesz a fenntartható takarmányozás, a gazdasági agrármérnöki, a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki is.

Számos mesterszaktól elbúcsúzhatnak a diákok 2016-ban Forrás: MTI/Beliczay László

A bölcsészettudományi képzési területen nyolc mesterszak szűnik meg 2016-ban:

a természettudomány története és filozófiája, a digitális bölcsészet, a nyelvtudomány, az összehasonlító irodalom- és művelődéstudomány, a reneszánsz tanulmányok, a terminológia és a vizuális kultúratudomány.

Nem vész el, csak átalakul

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának Dékáni Hivatala cikkünk megjelenése után közölte:

az interkulturális pszichológia és pedagógia képzés nem szűnik meg,

bár korábban valóban felmerült ennek lehetősége. Ehelyett azonban csupán

az elnevezése változik társadalmi befogadás tanulmányok mesterképzési szakra.

Új képzések

Négy új képzés indul:

az angol nyelvoktató, a Balkán-tanulmányok, a bizantológia és a társadalmi befogadás tanulmányok.

A társadalomtudományi szakok közül lőttek a környezetpolitika és menedzsment, a közpolitika, az összehasonlító helyi fejlesztési tanulmányok, a szociális munka és szociális gazdaság, illetve a társadalomkutató képzésnek. Az informatikus könyvtáros képzést a könyvtártudomány váltja.

A gazdaságtudományi területen új mesterszak lesz a sportközgazdász. A logisztikai menedzsment helyett ellátásilánc-menedzsment néven indul majd mesterképzés. A gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés alapszak osztatlan képzésként indul 2016-tól: olyan intézmények indíthatják, amelyek kínálatában eddig szerepelt az alapképzés és a gazdaság-matematikai elemző mesterszak is, amely megszűnik.

Változások a műszaki területen is

A műszaki területen kilenc mesterképzés szűnik meg:

az előkészítés-technikai mérnöki, a fa- és bútoripari terméktervező mérnöki, a forma- és vizuális környezettervező mérnöki, az ingatlanfejlesztő építészmérnöki, a katasztrófavédelmi mérnöki, a katonai logisztikai, a szerkezettervező építészmérnöki, a tervező építészmérnöki és az urbanista építészmérnöki.

Új mesterszak indul építész néven,

(az építészmérnöki osztatlan képzés is megmarad), és 2016-tól lesz szénhidrogén-kutató földtudományi mérnöki mesterképzés is.

Harminchét jelenlegi mesterszak és két osztatlan képzés a 2016/2017-es tanévben biztosan nem indul Forrás: Thinkstock

A természettudományi szakok közül

megszűnik a biofizika, a humánbiológia-antropológia, az immunológia, az ökotoxikológus, illetve a tudománykommunikáció a természettudományban. A kognitív tanulmányok helyett számítógépes és kognitív idegtudományi képzés indul majd.

A művészeti területen

a mesterképzések közül lőttek a belsőépítész környezettervező művész, a filmmaking, a mozgóképművész, a kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek szakoknak. Az osztatlan képzések közül 2016-tól nem indul az építőművész és a filmdramaturg.