Horror a kunszentmiklósi tanyán

Vágólapra másolva!
Iszonyú körülmények között tartotta egy testvérpár azt a 80 éves asszonyt, akivel korábban eltartási szerződést kötöttek. Nem elég, hogy nem gondozták, de néha még meg is verték.  
Vágólapra másolva!

Egy 60 éves kunszentmiklósi férfinak és 65 éves nővérének egy 80 éves asszonyról kellett volna gondoskodnia, ezt azonban nem tették meg.

Az idős asszony lavórban, mosószerrel tisztálkodhatott, tiszta ruhát sem kapott. Teljesen lesoványodott, és emberhez méltatlan körülmények között élt. A háza szinte lakhatatlanná vált, piszkos, büdös volt, és a rágcsálók is felbukkantak.

Ráadásul a férfi az asszony nyugdíját gyakran elitta,

ételre és tüzelőre sokszor nem maradt egy fillér sem.

A férfi többször meg is verte az asszonyt. Először tavaly szeptemberben a tanya kapujában támadt rá. Részeg volt, és addig ütötte a nőt, amíg a földre rogyott. A következő két napban folytatódott a bántalmazás,

a rendőrséget végül a családsegítő szolgálat értesítette.

Miután a férfi előzetes letartóztatásba került, testvére már rendesen gondozta az idős nőt.

A járási ügyészség a testvéreket gondozási kötelezettség elmulasztásával, a férfit pedig minősített könnyű testi sértéssel is vádolja – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.