Borús idő lesz kedden, de már felhőszakadások nélkül

Vágólapra másolva!
Kedden országszerte néhány fokkal csökken a napi maximumhőmérséklet. Kevesebb napsütés is várható, hétfő éjjel még lehetnek heves zivatarok.
Vágólapra másolva!

Hétfő délutántól mind több helyen kell nyugatról kelet felé vonuló záporokra, zivatarokra számítani, estétől pedig

a Dél-Alföldön heves zivatar is lehet

felhőszakadással, jégesővel, átmeneti viharos széllökésekkel. Éjszaka és kedden napközben nagyobbrészt felhős idő ígérkezik, kedden a több napsütés a Dunántúlon valószínű.

Kedden borús lesz az ég Forrás: MTI/EPA/DPA/Federico Gambarini

Hajnalban már inkább csak a Dunától keletre várható csapadék, majd kedden napközben elszórtan - nagyobb eséllyel az ország középső harmadában és keleten - alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

Kedden heves zivatar már nem lesz.

Hétfőn a délnyugati, nyugati, estétől az északnyugatira forduló szelet zivataroktól függetlenül is élénk, több helyen erős széllökések kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között várható.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 27 fok között alakul.