Fákat vágnának ki egy bicikliút miatt

Vágólapra másolva!
Rosszul jelölték ki egy szombathelyi bicikliút helyét, most pedig fakivágással oldanák meg a problémát. A lakók testükkel védik a fasort.
Vágólapra másolva!

Feszült a helyzet szombathelyi Diófa utcában, egy helyi társasház lakói néznek farkasszemet a fakivágással megbízott munkásokkal, autójukkal és testükkel védik a házuk mellett álló fákat.

Neki a házfalnak

A fasort egy rossz helyen kijelölt bicikliút miatt ítélték kivágásra a városi hatóságok. Mint a Nyugat.hu megírta, az út nyomvonala

az első tervek szerint egy házfalba ütközött.

Inkább kivágnak pár fát

A váratlan problémát az illetékesek először a nyomvonal áthelyezésével akarták megoldani, de inkább úgy döntöttek, megcserélik a ház mellett futó járdát és a bicikliutat.

Ehhez viszont 16 fát is ki kellene vágni.

A lakóközösség először aláírásokat gyűjtött a terv ellen, majd tettleg is megakadályozták a fairtást. Erre azért sem lenne szükség, mert a pusztulásra ítélt fasortól 6 méterre már egyébként is található egy felfestett kerékpárút.