Magyar lányokra vadászott a szlovén szatír

bilincs elítélt gólyatábor
Man wearing handcuffs, close-up, b&w
Vágólapra másolva!
Két fiatalkorú lánnyal volt viszonya fél éven keresztül egy 61 éves szlovén férfinek. Alkalmanként 6-8 ezer forintot fizetett az együttlétekért. 
Vágólapra másolva!

Rendszeresen közösült az autójában két fiatalkorú lánnyal egy 61 éves szlovén férfi. Letenye környékén voltak az együttlétek. Miután lebukott, a férfi azt mondta a rendőröknek, hogy megbánta, amit tett.

Megbánta tettét a férfi Forrás: PhotoAlto/Laurent Hamels

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság gyermekprostitúció kihasználása miatt nyomozott, az iratokat pedig már továbbította az ügyészségnek – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.