Letörheti a béreket a rabszolga-közmunka az érdekvédők szerint

közmunkások, címlapi 2:1
Szakoly, 2013. március 8. A mezőgazdasági földutak karbantartására felvett közmunkások dolgoznak Szakoly határában 2013. március 7-én. A háromezer lakosú nyírségi település különböző pályázatokon 300 millió forintot nyert közmunkaprogramra, amelyből 8-12 hónapig tudnak foglalkoztatni háromszázhuszonöt embert az ötszáz foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult munkanélküli közül. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A közmunkásként foglalkoztatott negyed millió embert úgy adják-veszik majd, mint a rabszolgapiacon - ez lehet a következménye a Közmunkás Szakszervezet szerint annak, ha a elfogadja az Országgyűlés a kormány javaslatát a közmunkások idényszerű, egyszerűsített foglalkoztatására.
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben kéri a parlamenti képviselőket a Közmunkás Szakszervezet arra, hogy ne szavazzák meg a közmunkásokat az érdekvédők szerint a rabszolgák szintéjére lealacsonyító kormányzati javaslatot. Az ugyanis lehetőséget adna a közmunkások idényszerű "kölcsönzésére".

Merénylet a munkavállalók ellen

A munkavállalók elleni merényletnek tartja a Közmunkás Szakszervezete a kormánynak a Parlament előtt lévő javaslatát a közmunkások idényszerű, egyszerűsített foglalkoztatására. Azt írták, azért, mert a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett előterjesztés

lehetőséget ad arra, hogy az állam magánvállalkozásoknak adja el - akaratától függetlenül - az olcsó, közmunkás munkaerőt.

A mezőgazdasági földutak karbantartására felvett közmunkások dolgoznak Szakoly határában Forrás: MTI/Balázs Attila

"Mint régen a rabszolgapiacon, úgy fogják adni-venni a közmunkásokat", akik jövőre már negyed millióan lesznek - állapították meg az érdekvédők nyílt levelükben, melyben arra kérték képviselőket, ne szavazzák meg a belügyminiszter törvénymódosító javaslatát. Kifogásolták azt is, hogy egy másik kormánypárti módosító a közmunkások száma alapján pluszpénzt fizetne a polgármerstereknek.

Letörheti az ágazati béreket is

A szakszervezet szerint az olcsó közmunkások átirányítása leveri, megfelezi, azaz jóval létminimum alá löki a napszámos béreket teljes mezőgazdasági térségekben. Sőt - írták -

a következmény az lehet, hogy a kubikusok, közmunkások, napszámosok, és cselédek országa lesz Magyarország.

Az érdekvédők tartanak attól, hogy ha ezt a módosítást elfogadják, jön majd egy következő tervezet, ami engedélyezi az építőipari vállalkozásoknak is az egyszerűsített tömeges foglalkoztatást, ami egész ágazatokba törheti le a béreket.

Tiltakozott már az ellenzék is

Élesen bírálta a kormány tervét az ellenzék is. A Demokratikus Koalíció arra hívta fel a figyelmet, hogy "a közmunkaprogram nem szólhat arról, hogy a fideszes kiskirályok jobbágyként dolgoztathassák nyomott áron a munka nélkül maradt, de becsületesen dolgozni akaró embereket".

Közmunkások takarítják a csapadékvíz-elvezető árkot Szakolyban Forrás: MTI/Balázs Attila

Az MSZP a javaslatról szóló parlamenti vitában a közmunkások bérének minimálbérhez igazítását kérte. Az LMP úgy vélte, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a közmunkaprogram átalakítása, akkor a kormány hamarosan újra bevezeti Magyarországon a jobbágyságot.

A Jobbik azon az állásponton van, hogy

a változtatással "a fideszes oligarchák, nagybirtokosok" járnak majd jól,

miközben az idénymunkát végző közmunkások "iszonyatos rabszolgamunkát végeznek majd náluk".