Pintér Sándor megint megígérte, hogy rend lesz

Komló, 2015. június 20.
Résztvevők az országos polgárőrnapon Komló-Sikondán 2015. június 20-án.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Komló, 2015. június 20. Résztvevők az országos polgárőrnapon Komló-Sikondán 2015. június 20-án. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
A belügyminiszter a polgárőrök avatásán ismét arról beszélt, amiről már öt évvel ezelőtt is. Öt évvel ezelőtt, amikor azt ígérte, hogy két hét alatt rendet tesz, Pintér Sándor azt mondta, a rend a fejlődés záloga. Most pedig azt, hogy rend nélkül nincs fejlődés. 
Vágólapra másolva!

A fiatal polgárőrökben tudatosítani kell, hogy rend nélkül nincs fejlődés és békés jövő - mondta Pintér Sándor szombaton Komló-Sikondán, a XXI. országos polgárőrnapon, ahol 200 új polgárőr tett fogadalmat, köztük negyvenen a 14-18 éves korosztályból.

Nincs új a nap alatt

Csaknem pontosan öt évvel ezelőtt, még leendő belügyminiszterként beszélt Pintér Sándor arról, hogy "a rend a fejlődés záloga". Majd már miniszterként azt ígérte, hogy két hét alatt rendet tesz az országban, rövid időn belül javul a közbiztonság.

A belügyminiszter a polgárőrök avatásán ismét a rendről, a rendteremtésről beszélt, mint öt évvel ezelőtt Forrás: MTI/Sóki Tamás

Ahogy arról az Origo is beszámolt, nem sokkal később már elismerte, hogy ehhez több időre lesz szükség. Portálunk ugyanis közvetlenül az ígért két hét letelte előtt bemutatott egy riportot, amiből kiderült, hogy például az Ózdon élők keveset éreznek a közbiztonság javulásából.

Kétszáz új polgárőr tett esküt az országos polgárőrnapon Komló-Sikondán Forrás: MTI/Sóki Tamás

Most, öt évvel később, újabb belügyminiszteri ciklusában is a rend megteremtésének szükségességéről beszélt Pintér Sándor egy polgárőravató rendezvényen. Szinte ugyanazokat a szavakat is használta, mint 2010-ben, amikor azt mondta, "rend nélkül nincs fejlődés".

Azért javult a helyzet

Ha nem is két hét alatt, de az elmúlt években azért javult a közbiztonság - derült ki a miniszter beszédéből. Pintér ugyanis az avatáson kiemelte:

2010-ben még 450 ezer, 2014-ben pedig 350 ezer bűncselekmény történt az országban, a polgárőrök nélkül ezt az eredményt nem lehetett volna elérni.

Néhány napja él az a változás, hogy a 14-18 éves fiatal korosztály tagjai is polgárőrök lehetnek Forrás: MTI/Sóki Tamás

Túrós András, a Magyar Polgárőrszövetség elnöke arról beszélt, hogy az 52 ezer tagot tömörítő kétezer polgárőr-egyesület európai színvonalú bűnmegelőzési rendszert hozott létre. Utalt a június 21-től hatályos törvénymódosításra, amely lehetővé teszi a 14-18 éves korosztály belépését is.