Rossz tréfa miatt ürítették ki a Nyugati pályaudvart

Budapest, 2015. június 17.
Vonatok a Nyugati pályaudvaron 2015. június 17-én. Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-től július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó pályaudvar, a MÁV Zrt. közlése szerint a majdnem 290 mill
Budapest, 2015. június 17. Vonatok a Nyugati pályaudvaron 2015. június 17-én. Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-től július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó pályaudvar, a MÁV Zrt. közlése szerint a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Csak egy rossz tréfa volt az a gyanús csomag, ami miatt vasárnap délután ki kellett üríteni a Nyugati pályaudvart. A tűzszerészek nem robbanószert, csak egy vekkert és egy "Bumm" feliratú cetlit találtak a csomagban.
Vágólapra másolva!

A vonat- és az utasforgalmat is leállította egy időre vasárnap délután a rendőrség a Nyugati pályaudvar csarnokában, mert egy elhagyott csomagot találtak. Tűzszerészek megvizsgálták a gyanús csomagot, de nem volt benne robbanószer.

A belső csarnokot lezárták, a vonatok a külső peronokról indulnak - késésekre kell számítani Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indít ismeretlen tettes ellen a rendőrség, mert a gazdátlan műanyag szerszámosládában csupán egy ketyegő ébresztőóra és egy "bumm" feliratú papír volt.

Hamarosan be is zárják

Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt egyébként június 22-től, hétfőtől július 5-éig, azaz két hétre, bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó Nyugati pályaudvar. A MÁV Zrt. közlése szerint a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését.