Iskolákat vesznek el a Kliktől

Finta Sándor Budapest főépítésze Kertész Monika a Kortárs Építészeti Központ kurátora és a Közösségi kert programvezetője Rab Istvánné Jutka néni a Homoktövis Általános Iskola pedagógusa közösségi kert gondozó Szomolányi Katalin a Magyar Telekom fenntarth
Budapest legnagyobb közösségi kertjét adta át a Magyar Telekom és a Kortárs Építészeti Központ. 2600 négyzetméteren, 100 parcellával Budapest legnagyobb közösségi kertje jött létre a Magyar Telekom jóvoltából a Soroksári úton. A Kerthatár Közösségi Kertben a fővárosiak saját zöldséget és gyümölcsöt, gyógy- és fűszernövényeket termeszthetnek.
Vágólapra másolva!
Több jogszabály is változik a köznevelésben július 1-től, például ekkor kerülnek a szakképző iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába.
Vágólapra másolva!

A kormány döntése alapján július 1-től mintegy 300, 2016. július 1-től pedig további 50 oktatási intézmény kerül majd a gazdasági tárca fenntartásába. Ezzel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelete bevezette a köznevelési intézmények elnevezései közé a szakképzési centrum megnevezést. Ez a rendelkezés már 2015. június 15-én hatályba lépett.

Képünk illusztráció Fotó: Bielik István - Origo

Szakképzési centrumok

A korábbi szakképző iskolák a szakképzési centrumok tagintézményeiként működnek tovább, de a centrumokban szakközépiskolai, kifutó jelleggel gimnáziumi, továbbá szakiskolai és speciális szakiskolai képzés is folyhat.