Brüsszel háborúval fenyeget Lázár szerint

Lázár János
Budapest, 2015. július 2. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart Kormányinfo 15. Mit miért tesz a kormány? címmel az Országházban 2015. július 2-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Brüsszel gazdasági háborúval fenyegeti Magyarországot, de a kormány nem ijed meg - mondta Lázár János, aki szerint a Philip Morris dohánycég mozgatja az egyik uniós biztost. A Kormányinfó nagyrészt a menekültkérdésről, a kerítésről szólt, de szóba került a béremelés, az állami trafikellátó, és kiújult a Lázár-Tarlós-háború is.
Vágólapra másolva!

Hiába fenyegeti Magyarországot gazdasági háborúval az Európai Bizottság egyik biztosa, a magyar kormány ettől nem ijed meg - mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a belső piacért felelős biztos multicégek érdekében fenyegetőzik.

Háborús helyzet van

Fenyegetésként értékelte Lázár János, hogy a belső piac szabályozásáért felelős uniós biztos, Elzbieta Bienkowska az Eurológus blognak arról beszélt:

"indíthatunk még több kötelezettségszegési eljárást" Magyarország ellen, ahol a leglátványosabb példák vannak protekcionista intézkedésekre,

amelyek azt szolgálhatják, hogy bizonyos emberek nyerjenek szerződéseket.

Fenyegetésként értékelte az uniós biztos figyelmeztetését Lázár János Forrás: MTI/Soós Lajos

Lázár János ezt úgy fordította le, hogy a magyar kormánynak háborúra kell számítania az Európai Bizottsággal, ha a korábban leosztott jogokat elveszi a külföldi cégektől, és folytatva a patrióta gazdaságpolitikát, igazságosabban akarja elosztani a gazdasági jogokat. A miniszter úgy vélte, a biztos lényegében

A kormány nem ijedős

A miniszter úgy vélte, nem szerencsés, ha az Európai Bizottság a magyar sajtóban fenyegetőzik,

miközben Lázár János szerint három cégcsoport mellett emelt szót. A három cég egyike a Spar, a másik egy nagy gyógyszerkereskedő cég, a harmadik pedig a Philip Morris dohánycég a miniszter szerint.

A kormány nem ijed meg - üzente Brüsszelbe a miniszter Fotó: Bielik István - Origo

Lázár János szerint azonban a kormány "nem ijed meg a biztos szavaitól". Elismerte, hogy a központi dohányellátót érték uniós bírálatok, de korábban a trafikügyben a kormány nyert, ahogy a plázastoppal kapcsolatos eljárásban is - emlékeztetett. Az Európai Bizottság Lázár szerint nem is a trafikellátó, hanem a dohánycégekre kirótt különadó miatt támadja inkább Magyarországot.

Vérnyomásról egymás közt

Csütörtökön az is világossá vált, hogy kiújult a Lázár-Tarlós-háború. A miniszter a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozása kapcsán a Kormányinfón a főpolgármester vérnyomása miatt aggódott, Tarlós István pedig az Origón válaszolt neki.

Lázár János a főpolgármester vérnyomása miatt aggódott Fotó: Bielik István - Origo

Arra, hogy a főpolgármester szerint az állami támogatás kevés a BKV működtetéséhez, a miniszter azt mondta, ezen döntéseit a kormány Tarlós és a kormány tárgyalásai alapján hozta meg. Ezt Lázár "Tarlós István vérnyomása" és a "Tarlós–Lázár-háborút emlegető sajtó" miatt emelte ki külön.

Az Origo Tarlós István reagálását kérte, a főpolgármester pedig vissza is üzent. Azt mondta,

Arra már nem reagált, hogy Lázár azt is megjegyezte: "nem tudunk főpolgármesterkedni Tarlós István helyett."

Tarlós István szerint Lázár csak örülne ilyen jó vérnyomásnak, mint ami neki van Fotó: Polyák Attila - Origo

A miniszter ugyanis bírálta a főpolgármester azért, mert Orbán Viktor miniszterelnöktől vár folyton segítséget, illetve "úgy tesz, mintha nem értené, mi történik, és azt akarná bizonyítani, hogy a miniszterelnök Budapest ellen van, pedig a kormány már nagyon sokszor segített a fővárosnak."

Slágertéma a menekültügy

Mint az utóbbi néhány alkalommal már megszokottá vált, a Kormányinfók egyik fő témája a menekültkérdés volt.

Lázár többször hangsúlyozta a valódi menekültek és a gazdasági bevándorlók közti különbségeket.

Ha valaki háborús övezetekből érkezik, és ezt bizonyítani is tudja, akkor kap menedéket, de aki rosszhiszeműen ezzel, az nem menekült - magyarázta.

A miniszter Fotó: Polyak Attila - Origo

Tájékoztatott a miniszter arról is, hogy Orbán Viktor úgy döntött, a szerb-magyar határra tervezett ideiglenes határzárnak minél hamarabb fel kell épülni, mert

ez az egyetlen eszköz, ami képes megfékezni a bevándorlást, ezért heteken belül meg kell kezdeni az építkezést.

Sem Szerbia, sem a szerbek ellen irányuló lépés a kerítés építése - fejtette ki Orbán Viktorhoz hasonlóan a miniszter is. Azt is mondta, a korábbinál "megértőbb" szerb álláspont nincs összefüggésben a Szerbián át tervezett gázvezeték ügyével. Nem merülhet fel a gondolata sem, hogy a kormány ezzel zsarolja Szerbiát - tette hozzá.

Nem jár a bevándorlónak luxus

Kérdésre válaszolva Lázár megerősítette a kabinet álláspontját, hogy nem az életüket féltő, életveszélyben lévő menekültekről van szó, hanem professzionális emberszállításról. A kerítés állami érdekkörben valósul meg, nem tervezik, hogy privát cégeket vesznek igénybe ehhez - tette hozzá.

- válaszolt egy másik kérdésre Lázár, aki kitért arra is, hogy szerinte nagyon nem mindegy az, "ha valaki politikai üldözött és menedéket keres, mint az, aki csak több pénzt, jobb megélhetést."