Megnyitották a Nyugati pályaudvart

Nyugati Pályaudvar MÁV Nyugati Pályaudvar MÁV
Nyugati Pályaudvar
Vágólapra másolva!
Megnyitották a felújított Nyugati pályaudvart a forgalomnak, hétfőn üzemkezdettől ismét megindult a menetrend szerinti forgalom.
Vágólapra másolva!

A MÁV halaszthatatlan karbantartási munkák miatt június 22-én zárta le két hétre a naponta 60-70 ezer utast fogadó Nyugati pályaudvart. A pályaudvar felújításán, karbantartásán nyolc szakma mintegy 150-200 szakembere dolgozott, és megközelítően ugyanennyien végezték a másfél éves előkészítést.

Egyebek közt

elvégezték az utastájékoztató rendszerek karbantartását, ezáltal jobban láthatók a kiírások.

Az utasperonokon aszfaltoztak, megtisztították a nagycsarnok fal- és üvegfelületét, pótolták a kitört és hiányzó üvegeket. Emellett folyamatosan végzik a graffitimentesítést az aluljárókban.

23 kilométer felsővezetéket ellenőriztek Fotó: Bielik István - Origo

A munka részét képezte a Nyugati pályaudvarra bevezető pályák egy részén a vágányok és kitérők, illetve több váltó felújítása és karbantartása. Átvizsgáltak mintegy 23 kilométernyi felsővezetéket, felújították a pályaudvar biztosítóberendezéseit, és elvégezték ezek teljes vizsgálatát.

Hétfőn

megszűnnek a Nyugati pályaudvar felújításának idejére bevezetett közlekedési változások

- tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Újra a Görgey út felújítása alatt érvényes forgalmi rend szerint lehet utazni a 12-es és a 14-es villamos vonalán, megszűnik a 14A járat. A BKK a villamos és a pótlóbuszok közlekedéséről a www.bkk.hu/gorgey oldalon tájékoztat.

Újra a megszokott útvonalán és menetrendje szerint közlekedik a 30-as, a 30A, a 32-es, a 225-ös és a 230-as autóbusz.

A BKK járatain már nem fogadják el azokat a vasúti jegyeket és bérleteket, amelyeket a Nyugati pályaudvarra mint indulási vagy célállomásra állítottak ki.