Újabb vádemelés Portik és Rohác ellen

Ítélethirdetés Portik-perben a Fővárosi Törvényszéken a Markó utcában
Portik Tamás
Vágólapra másolva!
Portik Tamás, egy másik egykori Energol-vezér és Jozef Rohác ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Cinóber néven ismert férfi megölése miatt. Rohácot vádolják többek között a Fenyő-gyilkossággal is.
Vágólapra másolva!

Egy régen, még 1996 decemberében történt gyilkosság miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség három ember, köztük Portik Tamás ellen.

A gyilkosság idején Portik Tamás és egyik vádlott-társa is az olajügyekben érdekelt Energol Rt. igazgatója volt. Az ügyészség szerint Portiknak akkor már jelentős vagyona volt, és az alvilágban is egyre befolyásosabb lett.

Portikék 1996 elején ötmillió forintot adtak kölcsön Cinóbernek, amelyet az év végén visszakértek. Azt is mondták, hogy ha két héten belül nem adja vissza a pénzt, akkor megölik.

Portik Tamás a bíróság előtt Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A pénzt nem kapták vissza, ezért az év decemberében megbízták Rohácot, hogy végezzen az adóssal.

A gyilkosság 1996. december 18-án történt. Rohácot kocsival vitették az áldozat lakásának közelébe, ahol a szlovák férfi addig várt, amíg Cinóber kijött a házból, és a kocsijához indult. Ekkor lépett oda hozzá, és nagyjából 1 méterről kétszer meglőtte a férfit, aki a helyszínen meghalt.

Jozef Rohác a gyanú szerint akkoriban több megbízást is kapott, ő végezhetett Fenyő Jánossal is.

A Fővárosi Főügyészség Portikot és üzlettársát felbujtóként, Rohácot pedig tettesként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja.