Összecsapnak a civilek az MSZP-vel a boltzár ügyében

parlament, plenáris ülés, országgyűlés, Lukács Zoltán szocialista képviselő
Vágólapra másolva!
Az MSZP-t bírálják az orbáni rendszert népszavazásokkal megdönteni kívánó civilek, mert szerintük az MSZP csak pártpolitikai célokra használja a vasárnapi boltzár ügyét. Kifogásolták, hogy a szocialisták újra benyújtották e témában népszavazási kezdeményezésüket, miközben a civileké is versenyben van.
Vágólapra másolva!

Az MSZP által július 7-én, a vasárnapi boltzár ügyében újra benyújtott népszavazási kérdés elutasításra ad okot, és kinyit egy hosszú jogi procedúrát, míg az Új Magyar Köztársaság Egyesület (ÚMK) már befogadott kérdése gyorsabb megoldást kínálhat a boltzár elleni népszavazási kezdeményezés ügyében - közölte az orbáni rendszer ellen népszavazásokkal fellépő egyesület.

Harmadszor is megpróbálják

Az ÚMK arra reagált, hogy kedden Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke benyújtotta a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) népszavazási kezdeményezését. Mint arról az Origo beszámolt, ezt megelőzően

az MSZP már kétszer próbálkozott azzal, hogy referendumot indítson a boltzár ellen.

Mindkétszer elutasították kezdeményezésüket.

Lukács Zoltán MSZP alelnök újra benyújtotta a népszavazási ketzdeményezést Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Először azért, mert ebben a témában akkor már a Munkáspárt is beadott egyet, másodszor pedig formai okok miatt érdemi vizsgálat nélkül utasította el a szocialisták kezdeményezését az NVI elnöke. Az Origo is beszámolt róla, hogy ezután a rendszerbontó civileknek látszott egyedül esélyük a boltzár elleni népszavazásra.

Presztízsharcot emlegetnek

A civilek szerint az ÚMK eddigi sikeres rendszerbontó kérdéseivel olyan platformot kívánt teremteni, amely nem a pártok közti presztízsharcról szól, hanem arról, hogy egy-egy ügy referendumra kényszerítésével minél szélesebb összefogást lehessen létrehozni. Közlésük szerint ezt az elvet követték akkor is, amikor ügyvivőjük, Vajda Zoltán július 1-jén benyújtotta saját kezdeményezésüket.

A vasárnapi boltzár miatt üres a Lidl és a parkolója is Forrás: Origo

A civilek emiatt érzékelnek sértett hangnemet, amellyel szerintük az ÚMK szereplőit próbálják egyes szocialista politikusok megbélyegezni, és úgy vélik, ez méltatlan az ügyhöz. Közölték:

értik, hogy a politikusoknak a pártjuk népszerűsége a fontos, nekik viszont az ügy a fontos.

Azt az állítást is vitatták, hogy ha az MSZP nem tud aláírást gyűjteni a kérdésben, akkor nem lesz referendum.

Az ÚMK kezdeményezését az NVI formailag rendben találta és befogadta, a szocialista beadvány pedig jogvitával terhelt, így az egész ügyet veszélyezteti - állapították meg a civilek.