Meggyulladt egy ágy a mezőhegyesi kórházban

Vágólapra másolva!
Két ember sérült meg, az egyikük súlyosan, amikor szombat éjjel tűz ütött ki a mezőhegyesi kórházban.
Vágólapra másolva!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint egy ágy gyulladt meg a Szent György téren álló kórház egyik kórtermében, és az épületet sűrű füst lepte el.

A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat, az épületből negyvenegy beteget és három dolgozót menekítettek ki, majd megkezdték a kórház átszellőztetését és átvizsgálását.

A tűzoltási utómunkálatok idejére az intézményből kimentett embereknek a polgárőrség takarókat és ivóvizet biztosít a helyszínen.