Goodfriend is beszállt a nemzeti konzultációba

2015.07.13. 16:42

A washingtoni külügyminisztérium eDiplomácia hivatalában dolgozik André M. Goodfriend - tudta meg az Origo. A hivatal nemrég nemzeti konzultációt indított arról, hogyan tehetné nyitottabbá és átláthatóbbá az amerikai kormányzatot. 

Idén februárban bombaként robbant a hír, hogy elhagyja budapesti posztját André M. Goodfriend amerikai követtanácsos. Az Origo elsőként írta meg, hogy a kitiltási ügy alatt híressé vált diplomata magánéleti okok miatt hagyta el Magyarországot, a külügyminisztérium már akkor is teljes támogatásáról biztosította.

André Goodfriend a kormányzat átláthatóságával foglalkozikForrás: MTI/Kovács Tamás

Wasingtonban folytatta

Azóta kiderült, a tapasztalt diplomata Washingtonban, a külügyminisztérium eDiplomácia hivatalában folytatta. Új pozíciójáról ő maga írt a Facebook-oldalán.

Amíg a tengerentúlon dolgoztam, rendszeresen foglalkoztam a kormány átláthatóságának és nyitottságának fontosságával, valamint azzal, az állampolgárok hogyan tudnak részt venni a kormány munkájában, és hogyan férhetnek hozzá olyan információkhoz, amelyek segítségével ellenőrzést gyakorolhatnak a kabinet fölött.

Mostantól a külügyminisztérium eDiplomácia hivatalában folytatom a munkát, ahol 21. századi technológiát használunk, hogy együttműködőbbé tegyük a diplomáciát, és olyan módon lépjünk kapcsolatba a közvéleménnyel, ami 10 évvel ezelőtt még nem lett volna lehetséges” - írta.

André Goodfriend és Colleen Bell jelenlegi budapesti nagykövet. Csak februárig segítette munkájátForrás: MTI/Külgazdasági És Külügyminisztérium / Kovács Márton

Nemzeti konzultáció

Goodfriend arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai külügyminisztérium jelenleg nemzeti konzultációt (national consultation) kezdett a témában. Az állampolgárok és a kormány munkatársai az interneten írhatják meg véleményüket arról, hogyan lehet nyitottabbá tenni a kormány munkáját. Washington ugyanis harmadik alkalommal kívánja elkészíteni a Nyitott Kormány Nemzeti Akciótervet, ehhez várják az ötleteket az internetes konzultáción belül.

A programmal a Fehér Ház blogja is foglalkozik, itt lehet tájékozódni arról is, mi szükséges a részvételhez. Az első hasonló akciótervet 2011-ben, a másodikat 2013-ban készítették el, utóbbinak még most is tart a kivitelezése.  

Könnyebb adatigénylés

Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium például egy iPhone-alkalmazáson dolgozik, amelyen keresztül könnyebben lehet adatigénylést benyújtani - emlékezetett a diplomata.

Az eDiplomácia hivatalt 2003-ban alapították a washingtoni külügyminisztériumon belül, hivatalos bemutatkozásukban azt írják: a külföldön és az Egyesült Államokban dolgozó kormánytisztviselők szakértelmét és tapasztalatát felhasználva kívánják hatékonyabbá tenni a diplomáciát.

Colleen Bell és André Goodfriend a mangalicafesztiválon BudapestenForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kommunikálta a kitiltásokat

M. André Goodfriend 2013 augusztusa óta töltötte be a követtanácsosi posztot az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén. Mivel Eleni Tsakopoulos Kounalakis korábbi nagykövet ugyanabban az évben, júliusban befejezte szolgálatát, Goodfriend lett az ideiglenes ügyvivő, a nagykövetség legmagasabb rangú diplomatája. Így történhetett meg, hogy ő kommunikálta a kitiltási botrányt, amely tavaly október közepén robbant ki. 

A követtanácsos Budapest előtt Damaszkuszban, Szíriában főkonzulként szolgált az amerikai nagykövetségen, míg annak működését 2012 februárjában fel nem függesztették.