Bábuakasztásra hív az érpataki polgármester

Vágólapra másolva!
Folytatólagosan elkövetett közösség elleni uszítással vádolják az érpataki polgármestert. Orosz Mihály Zoltán az Origótól tudta meg, hogy megvádolták. Rögtön ellenakcióba kezdett, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség elé hirdetett meg sajtótájékoztatót.
Vágólapra másolva!

Az érpataki polgármester 2014. augusztus 2-án, egy performansz keretében felakasztott két izraeli politikust, a volt államfő Simon Pereszt és a miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut ábrázoló bábut, mondván, a politikusok a gázai konfliktus miatt háborús bűnösnek számítanak. Orosz Mihály Zoltán ezután megtaposott egy, az izraeli zászlóra emlékeztető, de szabadkőműves jelképekkel dekorált nyomtatványt is.

Gyűlöletkeltő

Az izraeli nagykövet a Legfelsőbb Ügyészségnél kért jogorvoslatot az eset miatt. Így került aztán az ügy a Nyíregyházi Járási Ügyészséghez, amely gyűlöletkeltőnek ítélte meg a bábuakasztást, és vádat emelt a polgármester ellen.

még az iratokba sem nézhettem bele” – mondta az Origónak a község vezetője, aki kettős mércének, a demokrácia megcsúfolásának tartja a tájékoztatás nélküli eljárást. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kér a polgármesterre, és követeli, hogy távolítassa el a bábuakasztásról az interneten keringő felvételeket.

Újabb akasztás készül

Orosz Mihály Zoltán nehezményezi, hogy kihallgatás nélkül emelnek ellene vádat, ezért sajtótájékoztatót hirdetett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség bejáratához, ahol ígérete szerint újabb bábuakasztásra kerül sor.