Kigyulladt az óvoda Siklósnagyfaluban

Vágólapra másolva!
Kigyulladt a Baranya megyei Siklósnagyfalu óvodája szerdán, a nyári szünet miatt nem voltak gyerekek az épületben - közölte a megyei katasztrófavédelem a honlapján.
Vágólapra másolva!

Az épület egyik fele és a tetőszerkezet lángolt, a tűzoltóknak az intézmény melletti öt köbméteres gáztartályra is ügyelniük kellett oltás közben. Miután a tűzoltók körülhatárolták a tüzet, a továbbterjedés megakadályozása, illetve a szellőztetés érdekében megbontották a tetőszerkezetet.

A munkálatok még tartanak. A jelenlegi információk szerint a földszintes épületben

a két csoportszoba közül az egyik teljesen kiégett.

A mosdóhelyiségek és az előtér erősen kormozódott, valamint a tetőszerkezet is jelentősen károsodott.