Ezért ma is hálás lenne Európa a magyaroknak

Hunyadi János gyorsan rendet rakna a migránsok között. Erre jutottunk, miután végigkövettük a Honvédelmi Minisztérium nándorfehérvári csatára emlékező ünnepségét. 

A déli harangszóval a nándorfehérvári diadalra emlékezünk, nemcsak itthon, hanem mindenhol Európában – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerdán a Honvédelmi Múzeumban, a csata évfordulójára rendezett ünnepségen. De vajon emlékezik-e Európa is? – tette fel a kérdést. Hamarosan erre is megkapjuk a választ.

Harangszóra várva

A Hadtörténeti Múzeum belső udvarában középkori katonának öltözött alabárdosok álltak az ajtó két oldalán. Történelemről beszélgetnek.

„Azt tudtad, hogy Mátyás király megtiltotta a katonáknak a bujálkodást?”

Egy középkori asszonyságnak öltözött hölgy korhű agyagkancsóban kínálgatta a vizet.

Hozzák a történelmi zászlókat Fotó: Marton Szilvia - Origo

Odabent Hoppál elmondta, hogy vannak, akik kételkednek az emlékezet erejében, és azt kérdezgetik, van-e létjogosultsága annak, hogy megemlékezünk a nándorfehérvári csatáról. Nem tudjuk, hogy kikre gondolt.

"Az emlékezet kopik" – Hoppál Péter Fotó: Marton Szilvia - Origo

Kiderült, hogy a nándorfehérvári csatának több létjogosultsága van, mint gondolnánk. Az emlékezet ugyanis kopik. Igaz ez a nemzeti és a kollektív emlékezetre, és igaz az európai emlékezetre is. Hoppál szerint a mi dolgunk emlékeztetni Európát, hogy évszázadokon át védtük őt. Olyan időkben, amikor a fegyver döntött arról, hogy ki is az úr.

Mission Impossible

Az államtitkár elmondta, hogy annak idején az egész földrész kétségbe esve várta a csatát. A vereség egy idegen kultúra „leírhatatlan rabigáját” és

talán a kereszténység végét

is jelentette volna (aki nem hiszi, nézze meg, hogy járt Bizánc). A török túlerő hatalmas volt, a győzelem lehetetlennek tűnt, ez a csata volt tehát a középkor Mission Impossible-je. Megtudtuk, hogy Hunyadiék a kereszténység védelmezői voltak, és hogy ezt szerényen, de emelt fővel állíthatjuk is.

Nem segít, aki profitál

Hunyadiék tehát útját állták egy idegen kultúrának, ami nem akart mást, csak pusztítani, rombolni és leigázni minket. És itt jön a csata aktualizálása Hoppál Péter által. A fideszes politikus új fogalmat vetett be, amelyről nekünk azonnal a migránsügy jutott az eszünkbe.

Megszületett a joggazdasági előnyt élvezni akarók csoportja.

Ők volnának azok, akik most rátörnek Európára, elveszik a munkát, és le akarják aratni annak a gyümölcsét, amit mi értünk el. Közben integrálódni nem akarnak.

Ahogy annak idején sem, úgy most sem véd meg minket senki tőlük,

azok sem, akik profitálnak majd abból, hogy megállítjuk őket, ahogy tették ezt annak idején Hunyadiék – húzott párhuzamot Hoppál Péter.

Végül Adytól is idézett, majd megköszönte, hogy beszélhetett.

A bevándorló, a menekült és a migráns szó egyszer sem hangzott el,

de nem is volt rá szükség, mindenki értett mindent. Az eseményt egy népzenekar zárta, akik eljátszották a Ki van tűzve a magyarok zászlaja című népdalt. Ebből csak egy sort idézünk: „Áldja meg az Isten az édesanyát, aki katonának neveli a fiát.”

Ez semmi ahhoz képest, amit Hunyadiéknak kellett elviselni

Hoppál Péter beszéde köré mindenesetre szabályos roadshow-t szervezett a Honvédelmi Minisztérium a csata emléknapján. Hogy közönség is legyen, egy nagy csapat diákot vittek végig az ünnep állomásain. A diákok hajón érkeztek a Lánchíd pesti végéhez, az Akadémia előtti kikötőhöz. A parton katonák várták őket: sapkában, kesztyűben, hosszú zubbonyban. Nagy volt a hőség, de jól tűrték. „Ez semmi ahhoz képest, amit a Hunyadiéknak kellett elviselniük” – mondja az egyik tiszt.

Volt, aki otthonról nézte Fotó: Marton Szilvia - Origo

Amerika kérdez

„Could you tell me, what’s going on?” – kérdezte egy ősz férfi a Duna-parton. Amerikai turista, épp a feleségével korzózott, amikor meglátta, hogy készül itt valami. „It’s the anniversary of a very important battle. It’s one of the most important battles in the Hungarian history” – feleljük, rávilágítva, hogy egy fontos csatára emlékezünk, amellyel Európát védték az akkori magyarok. Többet is szeretett volna tudni, de sajnos nem volt időnk történelemórát tartani.

Munkásokat nem szabad lekamerázni?

Egy közmunkással kúszott be a mai magyar valóság a történelmi megemlékezésbe. A férfi épp a kiérkezett tévések kamerái előtt kezdte el gereblyézni a csikkeket. A kamerások ezt nehezményezték, amin viszont a derék közmunkás sértődött be. „A munkásokat nem szabad lekamerázniuk?” – kérdezte durcásan.

„Nem erről van szó” – mondta az operatőr, és a további vita helyett inkább arrébb vitte a kamerát.

Az operatőrök megfutamítója Forrás: Origo

Mi szóba elegyedtünk a gereblyéssel. „Tudja, mennyit keresek egy hónapban? 51 ezret.

Erről kéne szólnia a híradónak”,

mondta, majd hozzátette, hogy marad még egy kicsit. „Ezek úgyis rengeteg szemetet csinálnak majd.”

Lövések a Duna felett

Itt még nem volt piros-fehér-zöld a vízoszlop Fotó: Marton Szilvia - Origo

A kis közjáték után dördültek el a Dunán érkező naszádok ágyúi, amelyekbe minden túlzás nélkül beleremegett a környék. A madarak riadtan szálltak fel. A díszlövések után jött a slusszpoén. A tűzoltóság hajója piros-fehér-zöld színű vizet fecskendezett a nézők szórakoztatására. Más kérdés, hogy Hunyadiék idejében ez a színkombináció még nem terjedt el. Már ami a zászlókat illeti.

A csatát bemutató húszperces animációs filmet itt tudja megnézni.