Megtámadtak egy buszsofőrt Budapesten

Megtámadtak egy buszsofőrt
Vágólapra másolva!
Megtámadtak egy buszsofőrt Budapesten. A férfi állítólag ordibált, és berúgta a vezetőfülkét is. 
Vágólapra másolva!

Az egyik olvasónk jelezte, hogy a fővárosban az Istenhegyi úton, az egyik megállóban egy - szerinte - bedrogozott férfi megtámadta a 21/A jelzésű busz sofőrjét. Mint írta, ordibált, őrjöngött, ráadásul a vezetőfülkét is berúgta.

Megtámadtak egy buszsofőrt Budapesten Forrás: Olvasói fotó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az Origo megkeresésére közölte, hogy a rendőrség garázdaság miatt rendelt el nyomozást az ügyben. Gál Kristóf rendőrőrnagy hozzátette: bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekeire hivatkozva nem áll módjukban közölni, hiszen az eset körülményeinek tisztázása még folyamatban van.

Több rendőr érkezett a helyszínre Forrás: Olvasói fotó

Olvasónk értesülését, miszerint a férfi kábítószer hatása alatt volt, a rendőrség nem erősítette meg.