Vida Ildikóval foglalkozik az amerikai nagykövetség

Vida Ildikó, nav elnök, budapest háttér
Budapest, 2010. július 5. Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2010. június 28-i hatállyal kinevezett elnöke. A felvétel 2010. július 5-én készült a hivatalban. MTI Fotó
Vágólapra másolva!
Üdvözlünk minden olyan döntést – különösen a szövetséges és baráti országoktól –, amelyek javítják az országok átláthatóságát és az állampolgárok bizalmát – reagált az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége Vida Ildikó NAV-elnök lemondására.
Vágólapra másolva!

A nagykövetség szóvivője, Elizabeth Webster az Origónak azt írta, hogy az Egyesült Államok aggodalmát fejezi ki a korrupció miatt minden olyan helyen, ahol előfordul, és továbbra is számos eszközzel fellép ellene. Mint mondta, Magyarország szövetségeseként és barátjaként az Egyesült Államok már régóta párbeszédet folytat a kormánnyal a demokratikus elvekről és a korrupcióról.

„Sok európai partnerünkkel együtt már korábban kifejeztük aggodalmunkat a magyar kormánynak. Ezenkívül nyilvánosan is felszólaltunk a fejlemények miatt, amik ártanak a demokratikus intézményeknek, a civil társadalomnak és a sajtószabadságnak Magyarországon” – mondta. A szóvivő arra is emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már korábban „zéró toleranciát” hirdetett meg a korrupció ellen.

Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2010. június 28-i hatállyal kinevezett elnöke. A felvétel 2010. július 5-én készült a hivatalban. MTI Fotó Forrás: MTI/-

A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn jelentette be, hogy leváltják a NAV éléről Vida Ildikót, de később kiderült, hogy az adóhatóság elnöke már az amerikai vádak idején felajánlotta a lemondását, amelyet a miniszterelnök nem fogadott el.

Mint azt az Origo is megírta, Vida Ildikóról tavaly télen derült ki, hogy rajta van azoknak a magyar üzletembereknek és kormányhivatalnokoknak a listáján, akiket korrupció gyanúja miatt kitiltott az Egyesült Államok. Colleen Bell, az amerikai nagykövet februári beiktatása óta többször is felszólalt a korrupció ellen, legutóbb egy interjúban beszélt arról, hogy az amerikai befektetők gyakran panaszkodnak a magyar gazdasági szabályozás kiszámíthatatlanságára.