Emberfejet találhattak Vác külterületén

Vágólapra másolva!
Emberfejet találhattak Vác külterületén szerdán. A rendőrség nem erősítette meg, és nem is cáfolta az információt.
Vágólapra másolva!

A Váconline azt írta, hogy múlt hét hétfőn a rendőrök Vác külterületén egy eltűnt személyt kerestek sikertelenül, majd szerdán ismét megjelentek, és akkor

egy emberfejet találtak az erdős részen.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az Origo megkeresésére csütörtök reggel elmondta: az emberfejről szóló információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja, mert közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a történteket, emiatt a sajtónak nem adhat ki információkat. Annyit mindenesetre elmondott, hogy

szakértők bevonásával vizsgálódnak.

A közigazgatási eljárás egyben azt is jelenti, hogy feltehetően nem történt bűncselekmény.