Egy holttestet megtaláltak, egy embert még keresnek a Balatonban

Vágólapra másolva!
Még folyamatban van annak a férfinak az azonosítása, akinek a holttestét vasárnap reggel találták meg a parton Balatonfürednél.
Vágólapra másolva!

Két férfi Balatonfürednél tűnt el a Balatonban a szombati vihar előtt. Egyik egy vízibicikliről, a másik egy vitorláshajóról került a vízbe.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője elmondta, hogy vasárnap reggel találtak egy férfiholttestet a közeli partokon, amelynek azonosítása folyamatban van.

Durva vihar volt

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság beszámolója szerint az erős szél a Balaton déli oldalán fákat csavart ki, és vezetékeket szakított le szombaton, ami miatt 97 helyszínen volt szükség a tűzoltók beavatkozására éjszaka.

Főként megrongált lakóépületekhez, utakra és vasúti sínekre dőlt fák eltávolításához riasztották az egységeket.

Balatonszárszón például húszméteres jegenyefát csavart ki a szél, amit a vasúti felsővezeték tartott meg, és sikerült szakadás előtt eltávolítani.

Senki nem sérült meg

Siófokról több bejelentés érkezett: három autót, lakóépületeket és kerítéseket rongáltak meg a kettéhasadt, kidőlt fák, letört faágak.

Szántód és Balatonszemes kempingjének fáit is megtépázta a vihar, előbbi helyszínen egy kőris a vizesblokkra dőlt, utóbbi területén egy sátor és egy személyautó sérült meg, amikor kidőlt egy fa. Személyi sérülés egyik helyen sem történt.

Pusztaberénynél a vasúti forgalmat veszélyeztette egy sínekre dőlt kőris. Zamárdiban több helyen letört faágak akadályozták a közúti közlekedést. A település egyik családi házának udvarán egy kidőlt nyárfa összetört egy személyautót. Balatonlellén egy üdülő tetejét bontotta meg a szél. A mentési munkákba a környező települések tűzoltói is bekapcsolódtak.