Jön a fém kétezer forintos

2000 forintos emlékérem
Vágólapra másolva!
Szilvay Kornél születésének 125. évfordulójára emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, ami a magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozat tizedik darabja. Az érme egyik érdekessége, hogy négyzet alakú, sőt, elvileg fizetni is lehet vele. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint Szilvay Kornél fontosnak tartotta a vagyontárgyak épségének megőrzését. 1928. június 30-án szabadalmaztatta a Szilvay-féle tűzoltó berendezést, a tűznek oltóporral vagy habbal való oltására, illetve rendszerbe állították az első nagy teljesítményű szárazoltó gépet.

Mutatjuk a fotókat:

Forrás: MNB

Forrás: MNB

Az emlékérme előlapján a Szilvay Kornél által szabadalmaztatott oltógépet lehet látni, a hátlapon pedig Szilvay Kornél portréja van, a jobb peremen "a szárazoltás atyja" felirattal a mérnök találmányára utalnak.

Az emlékérmét egyébként Bitó Balázs tervezte, és a Magyar Pénzverő Zrt. forgalmazza.