Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP

Vágólapra másolva!
Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP szeptember elejére a közlekedési reformmal és a közúti közlekedés piacnyitásával kapcsolatban - mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja, közlekedéspolitikai szakszóvivője.
Vágólapra másolva!

Keresztes László Lóránt szerint a kormányzat súlyos adóssága a közösségi közlekedés ágazatainak összehangolása, az egységes közlekedési rendszer kialakítása, ugyanakkor a jelek szerint a kabinet rászánta magát arra, hogy idén döntést hozzon a közlekedés jelentős átalakításának irányairól.

Az egyik legfontosabb közszolgáltatásról van szó, ezért nemzeti érdek, hogy átlátható folyamatban, szakmailag megalapozott, konszenzusos döntés szülessen - hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint az ötpárti tanácskozás megalapozhatja az érintettek széles körének bevonását az érdemi döntések előkészítésébe.