Új betegségeket hozhat a menekülthullám

Vágólapra másolva!
Az ÁNTSZ járványügyi főosztályának volt vezetője szerint már megszűnt betegségek fertőzhetnek ismét.
Vágólapra másolva!

Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának korábbi vezetője a magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy kockázatot jelenthetnek Magyarország közegészségügyi biztonságára az ellenőrizetlen körülmények között tömegesen érkező migránsok, Magyarországon korábban már megszűnt betegségek fertőzhetnek ismét.

A legfőbb gond, hogy

a Magyarországra érkező menekültek jelentős része el sem jut azokra a pontokra, ahol járványügyi szűréseket végezhetnének,

pedig a migránsok orvosi vizsgálatára vonatkozó, egészségügyi követelményeket tartalmazó belügyminisztériumi rendelet módosítása április óta érvényben van. E szerint a menekülteknek kötelező orvosi vizsgálaton kell átesniük.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatása szerint a migránsok egészségügyi szűrése már akkor megtörténik, amikor először találkoznak a rendőrséggel – olvasható a lapban.

Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid szóvivője az Origónak azt mondta, egyáltalán

nem jellemző, hogy a menekültek betegen érkeznének az országba, ha megbetegszenek, az már itt történik,

a befogadóállomások nagyon rossz higiéniai állapota miatt. A szóvivő szerint külön hangsúlyt kellene fektetni a fogyatékosok, a kismamák és a gyermekek egészségügyi ellátására. Példaként hozta fel, hogy a menekült gyermekek kötelező védőoltására a hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet. A szóvivő kiemelte, hogy a túlterhelt befogadóállomások fertőtlenítése az ÁNTSZ feladata.