Volt jobbikos is érintett a pénzhamisításban

pénzhamisítás
Lebuktak a pénzhamisítók Miskolcon
Vágólapra másolva!
Több mint százmillió forint értékben nyomtatott hamis dollárokat két férfi, a pénzt Ukrajnába vitték volna. Az egyik hamisító korábban helyi Jobbik-vezető is volt Nyékládházán.
Vágólapra másolva!

Dollárgyárosokat buktattak le pénteken a Nemzeti Nyomozó Iroda egységei: az 54 éves edelényi M. István, valamint az 59 éves nyékládházi Sz. István az év elejétől közel kétezer darab, húszas címletű bankjegyet készítettek, az edelényi férfi miskolci nyomdájában.

A hamis dollárok névleges értéke megközelítette a 130 millió forintot,

ám végül egy darab sem került forgaloma.

Készültek az ukrán piacra

A két hamisító beismerő vallomást tett: mint elmondták, Ukrajnában akarták értékesíteni a pénzt, de a dollár mellett

nagy mennyiségű ukrán valutát is gyártottak volna.

A rendőrök több mint ezer darab, B/3-as méretű papírívet is lefoglaltak üzemükben, amire 200-as címletű hrivnyát nyomtattak. Az NNI eljárást indított a hamisítók ellen, és indítványozta előzetes letartóztatásukat.

Jobbikos szál a pénzhamisításban?

A Napi Gazdaság úgy értesült, hogy az Sz. Istvánként említett gyanúsított valójában Szász István, a a Jobbik nyékládházi alapszervezetének tagja. A párt helyi szervezetének

honlapja jelenleg karbantartás miatt elérhetetlen.

Hívtuk Pál Gábor Jobbik-szóvivőt is az üggyel kapcsolatban, de nem vette fel telefonját. Sikerült elérnünk viszont helyettesét.

Már kiszállt

Dobos Zoltán az Origónak megerősítette, valóban Szász István, a nyékládházi Jobbik-tagszervezet volt elnökéről van szó,

a gyanúsított viszont már 2014 végén kilépett a pártból.

Vállalhatatlan volt

A megyei Jobbik-elnökség már korábbn etikai vizsgálatot indított a férfi ellen, "vállalhatatlan megnyilvánulásai és életformája miatt", ő viszont nem várta meg a vizsgálat végét - jegyezte meg Dobos.