Az oroszoké marad a 3-as metró felújítása

Embert gázolt a metró Budapesten
Vágólapra másolva!
Ha a tervezett júliusi dátumhoz képest néhány hét csúszással is, de hamarosan megkötheti a BKV a szerződést az orosz Metrowagonmas céggel a 3-as metró járműveinek felújítására, miután a tenderből kizárt versenytárs kérelméről már döntött a Közbeszerzési Döntőbizottság.
Vágólapra másolva!

Engedélyezte a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb)a 3-as metróvonal járműparkjának felújításáról szóló szerződés megkötését - tudatta a BKV, miután a KDb határozott a tenderből kizárt versenytárs, a Skinest Rail panaszáról.

66 milliárdos üzlet

Mint arról az Origo is beszámolt, a BKV július 8-án eredményt hirdetett a metrókocsi-tenderen. Úgy döntöttek, hogy

az orosz Metrowagonmash újíthatja fel a 3-as metró járműparkját 66 milliárd forintért.

Ez több, mint amennyi hitel felvételét engedélyezte a fővárosnak az állam, így Budapestnek még 9-10 milliárdot kell előteremtenie. A felújítás után a 37 metrószerelvény további 25 évig használható.

A 3-as metró vonalán kiégett kocsi - érett a járműpark cseréje Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Csakhogy a döntés után a Skinest Rail a KDb-hez, sőt később az Európai Bizottsághoz is fordult, mondván: ajánlata minden lényeges szempontból kedvezőbb volt a versenytársáénál, és az összes modern műszaki követelménynek megfelelt. Állításuk szerint a BKV által az ajánlat érvénytelenné nyilvánításának indokaként felhozott nyolc érv mindegyike formális jellegű volt.

Elhárult az akadály

A KDb végzésével a közbeszerzési eljárást lezáró szerződés megkötését engedélyezte, így minden akadály elhárult a szerződéskötés elől - kommentálta a döntést a BKV. A közlekedési társaság tudatta: a lehető leghamarabb megköti a szerződést a Metrowagonmash társasággal.