Vágólapra másolva!
Énekelt az Origónak Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, az internetes szavazást viszont Gyurcsány Ferenc tánca nyerte. A nagy hőségben menekültek foglalták el Józsefváros egyik terét, Kocsis Máté ezen kiakadt a Facebookon. Az is kiderült, hogy a budapesti buszokkal érdemes vigyázni. Ezekről a hírekről szólt a hét.
Vágólapra másolva!

Nem lesz mindennap énekóra a közoktatásban - mondta az Origónak Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője még kedden. A minisztert azután kérdeztük meg, hogy aznap délelőtt a Hirado.hu kürtölte világgá: a minisztérium tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.

Videón a dal

Balog Zoltán a Budai Vigadó felújításáról szóló sajtótájékoztatón pontosított:

- mondta. Amikor az Origo megkérdezte tőle, melyik lenne az a dal, amelyiket mindenképpen be kellene tenni a tananyagba, a miniszter dalra fakadt.

Az Origo gyorsan megszavaztatta az olvasókat, hogy a közelmúlt éneklő politikusai (Schmuck Andortól Orbán Viktorig) és egyetlen táncoló miniszterelnöke (Gyurcsány Ferenc) közül kinek a teljesítménye a legjobb. Gyurcsány toronymagasan, 54 százalékkal nyerte a szavazást - bár ez az állás még változhat, mert akár most is lehet voksolni.

Politika, menekültek

A következő választási eredmény viszont valószínűleg nem az ének- és tánctudáson múlik majd. A baloldal akkor győzhet egy egyéni körzetben, ha a fideszes és jobbikos jelölttel szemben összefogva, közös jelöltet indít - mondta Tóth Csaba az Origónak. A Republikon Intézet elemzője szerint a kis pártok számára a fő kihívás az, hogyan lehet a komoly médiamegjelenést és okos üzeneteket támogatottságnövekedésre váltani. Ehhez karakteres és népszerű politikusok és erősebb szervezet kellhet – mondta.

Az LMP, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom hármasából

az LMP volt az elmúlt fél év legnagyobb nyertese,

míg a másik két kis párt a szakadás után az ötszázalékos bejutási küszöb alatt áll.

Az ellenzék próbál minél jobban helyezkedni, de a kormánypárt politikusai sem pihennek. Kocsis Máté, a budapesti VIII. kerület polgármestere például a Facebookon is harcol a menekülthullám ellen.

"A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkretették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak.

- írta kedden a közösségi oldalon, megemlítve, hogy a köztereseket "határozottabb fellépésre" utasította. Kocsis Máté azt is elismerte, hogy ő küldte a teret "foglaló" menekültekre a polgárőrséget és a rendőrséget is. "Meg fogjuk védeni a közvagyont, és minden törvényes eszközzel garantálni fogjuk a józsefvárosiak biztonságát!" – ígérte a Facebookon Kocsis Máté.

- mesélte az Origónak egy környéken lakó. Szerinte a drogosok jelenléte sokkal zavaróbb a téren. Azt, hogy menekültek késeltek volna a téren, még nem erősítette meg a rendőrség.

Illegális bevándorlók várakoznak a II. János Pál pápa téren Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Forróság a buszon is

Kocsis Máté felrobbantotta a magyar Facebookot: amikor ez az összefoglaló készül, már 1764-en szóltak hozzá a polgármester bejegyzéséhez. Nem csak a késelésről szóló, a rendőrség által hivatalosan meg nem erősített információ durrant viszont nagyot a fővárosban, hanem az egyik 120-as busz hűtőcsöve is. Csütörtökön a Gyöngyösi utcai megállónál robbant fel az Ikarus 260-as kompresszor utáni vízcsöve, a kiáramló forró gőz az utastérben lévő motortéri szerelőfedelet is elmozdította. A balesetben nem sérült meg senki, nem úgy, mint egy másik esetben: még július végén az óbudai Raktár utcánál egy Mercedes Citaro O-530 típusú busz hűtőrendszerének egyik csöve repedt meg, és a forró hűtőközeg nagy nyomással a motorteret takaró, elmozdult fedél alól kispriccelt. Akkor egy fiatal fiú lábára fröccsent a forró folyadék, ő azóta is kezelésekre jár.

Vihar és kánikula

Nemcsak a fűtéscsövek problémáit szenvedték meg a BKV-buszok, hanem az időjárást is. Az ország több pontján pattant ki zivatar szerda délután, ezek közül néhány jégesőt is hozott. Budapesten több videó is készült a viharról és annak következményeiről, az egyiken az látszik, ahogy a Tabán közelében haladó Ikarus küzd az árvízzel.

Fun, fun, fun.

Posted by Péter Birkás on 2015. augusztus 5.

Szolnok és Kecskemét térségében is hatalmas zivatar volt. Az Origo tudósítója szerint a Múzeum körúton jégeső miatt menekültek a járókelők.

Most hétvégén viszont hivatalosan is kánikula van.

A másodfokú hőségriasztást péntektől harmadfokúra, azaz hőségriadószintre emelte és jövő kedd éjfélig meghosszabbította az országos tiszti főorvos.

Összességében az elkövetkező napokban az ország nagy területén száraz idő ígérkezik. Frissítő, helyi záporok, zivatarok csak a jövő hét közepétől várhatók. Tartós lehűlés jelei egyelőre nem látszanak. Az időjárás-előrejelzés alapján valószínű a hőségriadó meghosszabbítása, melyről az országos tiszti főorvos várhatóan jövő kedden dönt.