Kétezer forintos kárt okoztak a migránsok

Ásotthalom, 2015. augusztus 7.
Az éjszaka megrongált és már helyreállított határzár Ásotthalom térségében 2015. augusztus 7-én. Migránsok vágták át a magyar-szerb határon épülő kerítést, tizennyolcan próbálták meg így átlépni az államhatárt, a rendőrség m
Ásotthalom, 2015. augusztus 7. Az éjszaka megrongált és már helyreállított határzár Ásotthalom térségében 2015. augusztus 7-én. Migránsok vágták át a magyar-szerb határon épülő kerítést, tizennyolcan próbálták meg így átlépni az államhatárt, a rendőrség mindannyiukat elfogta. A Fidesz-frakció törvényjavaslatot nyújt be, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa bűncselekménnyé a határzár megrongálását - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI-vel. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A rendőrség vizsgálja, hogy az Ásotthalom közelében elfogott afgán menekültek rongálták-e meg a biztonsági határzár drótakadályát. A kerítésben a hatóság közlése szerint mintegy kétezer forintos kár keletkezett.
Vágólapra másolva!

Vizsgálja a rendőrség az ideiglenes határzár drótakadályának ásotthalmi megrongálását - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Péntek kora hajnalban a készenléti rendőrök észlelték, hogy ismeretlenek Ásotthalom külterületén egy ponton megrongálták a gyors telepítésű drótakadályt.

Kétezer forint a kár

Az okozott kár összege a rendőrség szerint mintegy 2000 forint. A közelben 18 afgán határsértőt fogtak el. A rendőrség rongálás ügyében, szabálysértés miatt folytat előkészítő eljárást, és tisztázni fogja, hogy a helyszín közelében elfogott határsértők okozhatták-e a felső rögzítődrót elszakadását.

Az éjszaka megrongált és már helyreállított határzár Ásotthalom térségében Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Az Origo is beszámolt róla, hogy vélhetően migránsok csoportja lyukat vágott a még be sem fejezett ásotthalmi határzárba.

Szerda óta feszítik

A honvédség szerdán látott hozzá a szerb–magyar határzár kiépítéséhez.

Ásotthalmon, Mórahalmon, Tiszaszigeten, Kübekházán és Röszkén egyszerre kezdődött el a munka,

mely során a határvonaltól két-három méterre levert póznákra vezérdrótot és három, pengékkel fogazott dróthengert feszítenek.

Büntetne a Fidesz

A Fidesz-frakció azonnal reagált a kerítésvágás hírére. Rogán Antal bejelentette, pártja törvényjavaslatot fog benyújtani azért, hogy a határzár megrongálása bűncselekménynek számítson.

Teherautóról pakolják le a kerítésoszlopokat az ideiglenes biztonsági határzárnál, Ásotthalom mellett Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Mint közleményében írja, a Fidesz példásan megbüntetné a rongálókat, hiszen a magyar állam tulajdonát károsítják meg.

A frakció ezért szeptemberben sürgősségi eljárás keretein belül törvényjavaslatot fog benyújtani azért, hogy

a határzár megrongálása bűncselekménynek nyilvánuljon, és ez akár börtönbüntetést is vonhasson maga után.