Rosszul keresnek a magyar bírók

Vágólapra másolva!
Nyílt levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét az igazságügyi dolgozók helyzetére Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke. A levélben többek között azt írják, a magyar bírók keresnek a legkevesebbet az unióban.
Vágólapra másolva!

Az igazságszolgáltatásban 2004-ben volt utoljára bérrendezés, ami azt eredményezte, hogy tíz év alatt a bírói és ügyészi bérek reálértéke 42 százalékkal csökkent, míg a hazai átlagkereset reálértéken számolva 30 százalékkal nőtt, mondta a Magyar Nemzetnek Makai Lajos. A bírói egyesület elnöke szerint

2012 óta a magyar bírák keresnek a legrosszabbul az Európai Unióban.

Hozzátette, egyesületük a bérrendezéshez már évekkel ezelőtt készített tervezetet, amelyet idén frissítettek. A dokumentum több lépcsőben javasolja a körülbelül 30 százalékos béremelést eredményező igazságügyi életpályamodell bevezetését. Makai szerint a program sikeréhez évi 6-8 milliárdos költségvetési ráfordításra lenne szükség.

A lap felidézte azt is: az év első felében az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde felállított egy életpálya-bizottságot, azonban az MBE vezetője szerint az lényegében nulláról kezdte a munkát, így jelen állás szerint legkorábban csak 2017-től várható érdemi bérrendezés.