A kultúra hozhatja haza a magyar fiatalokat

Balog Zoltán
Miskolc, 2015. augusztus 13. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye előtt a sárospataki Rákóczi-várban 2015. augusztus 13-án. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs család, biztonság, kultúra nélkül nincs ország - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Sárospatakon. 
Vágólapra másolva!

A 24. Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye előtt tartott beszédében a miniszter azt mondta, a gazdasági növekedés csak akkor lehet tartós, ha helyi kincsből nő ki. Példaként említette a tájat, a bort, a turizmust, a levegőt, a földet, a vizet és "nagybetűvel" a kultúrát. Mint mondta,

kultúra nélkül a gazdasági növekedés semmit sem ér, nem lehet tartós.

Balog Zoltán szerint a kultúra az egyik legfontosabb eleme a tartós jólétnek és az élhető vidéknek egyaránt. "A művészetben, a kultúrában találjuk meg a megtartó erőt", és ehhez kell kapcsolódnia a gazdaságnak – mondta a miniszter, hozzáfűzve: ez egy erős eszköz, ez egy igazi lehetőség arra, hogy jobb, teljesebb és minőségibb legyen az életünk.

Balog Zoltán miniszter szerint a fesztiválok országa lesz Magyarország Forrás: MTI/Vajda János

Balog Zoltán azt is mondta, hogy

a kultúrát úgy kell továbbadnunk, ápolnunk, újra felfedeznünk, hogy "itthon tartsa a fiainkat és a lányainkat", és ha el is mennek, "ez hazahúzza őket".

A miniszter szerint Magyarország a fesztiválok országa lesz. A zempléni pedig kiemelkedik ebből a sorból például a minőségével, amelyet kínál, illetve azzal a szellemiséggel, amely a fiatalok bekapcsolását jelenti a művészet vérkeringésébe.